#
kep1#Bár nagyon próbálkozik visszatérni a normális életbe, Selena Gomez számára nem egyszerű ott felvenni a fonalat, ahol korábban letette, ez pedig nem meglepő, hiszen a színész-énekesnő pár hónappal ezelőtt majdnem meghalt.
Ő azonban nem adja fel a küzdelmet, amire nagyszerű példa, hogy Selena most a Krahs Swim közbenjárásával saját bikinikollekciót tervezett, amivel elég határozott célja volt, a nőiesség mellett ugyanis szeretett volna egy betegségéhez igazított fürdőruhát.
Merthogy olyan nem igazán van senki kollekciójában, amely képes eltakarni a veseátültetés utáni hegeket, azonban Selena kifejezetten úgy alkotta meg a mostani kollekciót - amiből túl sokat nem látni -, hogy az megfeleljen ezen a téren az igényeinek.
György herceg már tudja, hogyan kell rászólni legkisebb testvérére (videó)