#
kep1#A mintegy 140 éves működés során Buenos Aires egyik legnépszerűbb turistalátványosságává nőtte ki magát a városban megtalálható óriási állatkert, ám ennek a "sikersztorinak" most vége szakadt, a park ugyanis jövő hónaptól bezárja kapuit.
Korábban már több állatvédő is kampányolt a kérdéses létesítmény ellen, ahol olyan állatokat is tartottak kellemetlen körülmények között, mint a jegesmedve, aki főként a forró, párás nyarakat nagyon nehezen viselte el.
Az állatkert ráadásul óriási döntést hozott: a fogvatartott állatokat nem adják át más parkoknak, hanem azokat, akik képesek lennének visszailleszkedni a vadonba, szabadon eresztik, és csak azokat hagyják meg fogságban, akik már annyira hozzászoktak az ember közelségéhez, hogy nem is tudnának nélkülük élni.
A 44 hektáros állatkert területén egyébiránt egy EcoPark kerül berendezésre, ahol állatmenhely, valamint állat- és környezetvédelemmel foglalkozó kezdeményezések kapnak majd helyet, ezáltal rengeteg foglalkozás is megtartásra kerül gyermekek számára, hogy egy lényegesen szebb és jobb jövőben élhessenek majd, illetve ők tehessenek is ezért.
Zöldséges egytálétel