Ben Affleck sokáig küzdött az alkoholizmusával, több elvonón is volt és emiatt ért véget házassága volt szerelmével. Egy korábbi interjúban Ben Jennifer Garnert okolta a sok ital fogyasztása miatt, mert nem volt jó a házasságuk, de most már belátta, ez csak is az ő hibája volt. Elmondása szerint csapdába esett, ahonnan nehezen állt fel.
Affleck és Garner 2005 és 2018 között voltak házasok, és három közös gyerekük is született, akiket közösen nevelnek. Garner sokat próbált segíteni Bennek, de neki nem igazán ment. Affleck elmondta, hogy jelenlegi felesége, Jennifer Lopez arra biztatta őt, hogy csak pihenjen, legyen önmaga és szórakozzon.
Ismét megházasodott Hulk Hogan