13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Bálint Antóniával csalta meg feleségét Delhusa Gjon

2013. november 12.
5.7231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egy újabb botránykönyv borzolja a hazai sztárélet kedélyeit, Bálint Antónia, avagy mindenki Toncsija saját könyvében nyíltan felvállalta légyottjait, így többek között Delhusa Gjonhoz fűződő viszonyáról is kiteregette a szennyest.

Az egykori szépségkirálynő a könyvben állítólagosan alaposan beszámol az akkoriban különösen népszerű és nős Delhusa Gjonnal való kalandjáról is, amit mindeddig alaposan eltitkolt a világ elől, de egykori szeretője szerint nem csak neki van tartani valója a könyvtől, lévén más hírességekkel is ágyba bújt már a múltban Bálint Antónia.

Delhusa saját bevallása szerint nem tudott a könyvről, így értelemszerűen annak tartalmáról sem, de szomorúnak tartja, hogy Toncsi erre adta a fejét, ám csodálkozás helyett Gjoni kiemelte, hogy valamiből neki is meg kell élnie.

Az énekes kiemelte, hogy Antónia elég bohém életet élt a nyolcvanas évek végén, és a kilencvenes évek elején, így rajta kívül még más hírességet is érhet meglepetés a könyv megjelenését követően.