Noha általános vélekedés, hogy az ismert emberek talán jobb, ha távol tartják magukat a politikától, azonban úgy tűnik, hogy az őszi önkormányzati választásokon több híresség is megméretteti majd magát.
Ennek köszönhetően például Bálint Antóniát felkérték arra, hogy legyen a XIII.
Ennek köszönhetően például Bálint Antóniát felkérték arra, hogy legyen a XIII.
kerület polgármesterjelöltje. Az egykori modell szerint mindezt nem véletlenül, hiszen több ezer szállal kötődik Angyalföldhöz, hiszen gyerek- és felnőttkorának jelentős részét töltötte itt.
A helyiek többsége kiáll Toncsi jelölése mellett, akit a Fidesz támogat, és már most belekezdett a kampánymunkába, így szemetet szedett a Rákos pataknál, de ellátogatott a közeli vendéglátó-ipari egységekbe is, ahol mind-mind nagy örömmel fogadták a celebet, aki kiemelte, hogy a politika távol áll tőle, és ebben nem is akar részt venni, de minden erejével azon lesz, hogy támogassa a helyi emberek érdekeit.
Bálint Antónia mellett egyébiránt a XII. kerületben is egy ismert ember lehet majd a polgármester, lévén a baloldali összefogás jelöltjeként Vágó István is megméretteti magát. Az egykori műsorvezető szeretne igazságosabb helyi adót és egységesebb parkolási rendszert, ami nem lesz egyszerű feladat számára, hiszen a XII. kerület igencsak jobboldali beállítottságú.
Lizzo őszintén mesélt nagy fogyásáról és az Ozempic használatáról