Kim Kardashian és Kanye West nemrégiben bejelentették, hogy júniusban szeretnének oltár elé vonulni, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak.
Információink szerint azonban ezt nem akármilyen módon szeretnék kivitelezni, hiszen az évtized lagziját tervezik megvalósítani!
Kardashian büszkén újságolta, hogy először a Versailles-i palotát szerették volna kibérelni az esküvőre, azonban ez az ötlet meghiúsult, és bár a celeb egyelőre még nem árulta el, hogy pontosan hol is lesz a világraszóló lakodalom, annyit azonban kiemelt, hogy biztosan Franciaországban, Párizshoz közel tartják a nagy eseményt.
Kanye West jövendőbelije szerint annyi meghívottjuk lesz jelen az eseményen, hogy kis híján fesztiválhangulat uralkodik majd ott, és a legjobb, hogy nekik ez semmibe sem kerül, hiszen a velük szerződött televíziós csatorna az esemény közvetítésének jogáért cserébe állja az egész számlát.
Kim Kardashian a Mirror magazin munkatársainak megerősítette továbbá, hogy bár a terhességet nem szerette, anyaként annyira jól érzi magát, hogy az esküvő után még legalább öt gyereket szeretne vállalni.
Így fest karácsonyi fényekben Jamie Foxx 10,5 millió dolláros otthona