Brad Holmes néhány hónappal ezelőtt azzal került a bulvármagazinok hasábjaira, hogy nagyon durván megszívatta barátnőjét - és az erről készült videót fel is töltötte a Youtube-ra -, aki már akkor elhatározta, hogy ezt még visszaadja szerelmének.
Ez a pillanat pedig most hétvégén érkezett el!
A lány ugyanis pasijának barátjaival szövetkezve egy olyan ferde esetét szervezett párjának, amelynek részeként Brad nagyon csúnyán berúghatott, és ezt ki is használta, ergo annyit ivott, hogy másnap reggel azt sem tudta, hogy pontosan mi történt vele az éjjel.
Barátnője pedig csak erre várt, így Jenny az éjszaka során egy óvszert rejtett el a férfi ágyában, majd az ébredés utáni pillanatokat kamerára rögzítette. Brad láthatóan nagyon megijedt, amikor megtalálta az ágyban a használt kondomot, rögtön vad telefonálgatásba is kezdett, mert a filmszakadás miatt elképzelése sem volt az éjszaka történtekről, de a kegyelemdöfést az adta meg számára, amikor berobogott a barátnője.
A fiú ekkor még jobban kétségbe esik, és vad magyarázkodásba kezd, és amikor már úgy tűnik, hogy mindennek vége, Jenny elneveti magát, és leleplezi a nagy átverést. Íme, mindez videón:
Maika Monroe csatlakozik Colleen Hoover: Emlékek róla című adaptációhoz