Egy finn kutatásnak köszönhetően kiderült, hogy nem véletlenül érezzük jól magunkat a természet közelségében, Dr.
Eva Karjalainen, avagy a legnagyobb finn erdőkutató intézet szakértője szerint ugyanis a természetnek, az erdőknek gyógyító hatásuk van, így a stresszt is elkerülhetjük általuk.
Az intézet egy kutatással támasztotta alá, hogy a zöld környezet lényegesen csökkenti a stresszt, képes javítani a kedélyállapotot, lecsökkenti a dühöt, az agresszivitást, miközben fokozza a boldogságérzetet. Ha erdei sétára megyünk, akkor ezeken kívül erősítjük immunrendszerünket, és lelki feltöltődésben is részesülhetünk.
A múltban egyébiránt több tanulmány is bizonyította már, hogy stresszes, valamint nagy koncentrációt igénylő helyzeteket követően az emberek sokkal gyorsabban regenerálódnak a természet közelségében, mint városi környezetben. A természeteben például gyorsabban csökken a vérnyomás, a pulzusszám, az izomfeszültség és összességében a stresszt okozó hormonok száma is.
A szakértő kiemelte, hogy nem csak környezetünk és életminőségünk védelme miatt bír óriási jelentőséggel a természet pusztításának megállítása, lévén bizonyosságot nyert, hogy az erdők segítenek az egészségmegőrzésben, sőt mi több, mindez pénzügyi előnyökkel is jár, hiszen amennyiben nincs stressz, az embereknek javul a munkaképességük, és csökkenhetnek az egészségügyi kiadások is.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál