A világhírű énekesnő elhalasztotta július 15-én induló világ körüli turnéját, ugyanis a napokban New Yorkban kórházba került, miután bakteriális fertőzés alakult ki nála, ami miatt az intenzív osztályon kellett kezelni, gyermekei is már megérkeztek hozzá.
Madonna menedzsere, Guy Oseary közleményben árulta el, hogy június 24-én intenzív osztályra került az énekesnő, ahol pár napot kellett töltenie a különböző vizsgálatok miatt, mivel súlyos bakteriális fertőzést kapott. Egészségi állapota napról-napra javul, de jelenleg is orvosi kezelésre szorul.
A 64 éves énekesnő az elmúlt hónapokban rengeteget dolgozott, hiszen júliusban kezdte volna meg világ körüli turnéját, mely 35 állomásból áll. Sokak szerint kissé túlhajszolta magát Madonna a felkészülés során, napi 12 órán keresztül próbált, emiatt válhatott ennyire súlyossá a betegsége. Most azonban pihen és igyekszik minél hamarabb visszatérni, hogy turnéját elkezdhesse.
Ők lesznek a készülő Off Campus sorozat adaptációjának szereplői