26 °C
tiszta égbolt
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

ASAP Rocky először nyilatkozott az apaszerepéről

2022. május 31.
55.2271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Rihanna párja és egyben a gyermekének az apja, ASAP Rocky először szólalt meg a gyermeke kapcsán, azóta, hogy megszületett, korábban ugyanis a botrányai miatt nem is igazán tudott hol és mit a nagyközönség elé tárni.

Most viszont a Dazed-nak néhány mondatan összefoglalta a mostani időszakot, ami természetesen a gyermeke körül forog leginkább.
 

ASAP Rocky kiemelte, hogy ő egy cool kisgyermeket szeretne felnevelni, egy olyan embert, aki rendes lesz másokkal is.

Mindig emlékeztetni fogom a gyerekeimet, hogy ne veszítsék el a képzelőerejüket, még felnőttként sem, bármi történjék is. Én igazából tényleg szeretem a mesefilmeket.

A gyermek kapcsán egyébként nem tért ki a születés előtti botrányokra, úgy tűnik, hogy erről a témáról a jövőben nem is akar beszélni sem a rapper.