11 °C
borús égbolt
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Arnold Schwarzenegger imádja veje, Chris Pratt legújabb filmjét

2023. április 30.
32.0571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A napokban fog megjelenni a Marvel legújabb mozifilmje, A galaxis őrzői harmadik része, melyben Chris Pratt alakítja a főszereplőt és a jelek szerint apósa már látta is filmet, ami állítólag nagyon tetszett neki, büszke vejére.

A 75 éves Arnold Schwarzenegger még pénteken láthatta az új mozifilmet, mely után kijelentette, hogy nagyon büszke vejére, Chris Pattre, mert egy nagyszerű filmet sikerült összehoznia, nagyon jól szórakozott rajta. Az akciósztár legenda imádta az összes jelenetet és Twitteren írta, hogy mennyire büszke lányának a férjére.

Chris Pratt korábban feleségül vette Schwarzenegger legidősebb gyermekét, Katherine-t (33), akivel már két közös lányt nevelnek, a kétéves Lyla Maria és a 11 hónaposa Eloise Christina. Arnold és Chris állítólag nagyon jól kijönnek egymással, jó, hogy egy szakmából jöttek. Néha még együtt is szoktak edzeni, hiszen ez mind a kettőjük számára fontos.