Bár Justin Bieber jelenleg hivatalos visszavonulását tölti, hogy mentális állapotának és életének egyenesbe hozatalán dolgozzon, azonban az amerikai Coachella Fesztiválon valami olyan dolog történt, amit egy életre megemlegetnek a rajongók.
Az ugyanis várható volt, hogy Ariana Grande fellép majd a világ egyik legnagyobb zenei fesztiválján, azonban az már kevésbé, hogy az énekesnő koncertjén egyszer csak megjelenik maga Bieber is.
A két híresség ugyanis egy nagyot duettezett az eseményen, a Sorry című szám előadását követően pedig elmondta a meglepett közönségnek, hogy már két teljes éve nem állt színpadon, és azt sem tudta korábban, hogy aznap fellép, tehát az egész egy spontán akció volt.

Justin Bieber just joined Ariana Grande for her coachella set and i have all the tea..
this was too iconic #coachella2019 #coachella pic.twitter.com/b7uDxDG8mF— ROWAN (@Rowjosephmusic) 2019. április 22.
Zöldséges egytálétel