A gyönyörű színésznő a közelmúltban ellátogatott Irakba, ahol több olyan túlélővel is találkozott, akiknek egy nonprofit szervezet segít újjáépíteni az ISIS által lerombolt Sinjar régiót, ahol jelentős pusztítást tettek és több ezer ember esett áldozatul.
Angelina Jolie egy emberi jogi aktivistával, Nadia Muraddal látogatott el a régióba, akinek sikerült elmenekülnie az ISIS fogságából, majd megalapította azt a nonprofit szervezetet, amelyik most próbál segíteni a túlélőkön. A színésznő útja során olyan nőkkel és gyerekekkel találkozott, akik túlélték a 2014-es népirtást, amelyben az ISIS szisztematikusan támadta a régió jazidi etnovallási kisebbségi közösségét.
Angelina nagy megtiszteltetésnek vette, hogy ellátogathatott a különböző helyszínekre, ahol próbált beszélgetni több nővel és gyerekkel is. A látogatásával szeretné felhívni a figyelmet ezekre a túlélőkre, hogy minél többen segítsenek nekik. A színésznő már nem először végez humanitárius segítséget, korábban csak emiatt csatlakozott a közösségi oldalakhoz is.
Megérkezett a Ray-Ban x ASAP Rocky napszemüveg kollekció