A Kardashian-családról köztudott, hogy részben azért olyan népszerű a hozzájuk kapcsolódó reality, mert a família minden egyes tagja defektes egy kicsit, azonban ennek ellenére is csak úgy potyogtatják a világra a gyermekeket.
Legutóbb éppen a 33 éves Khloé Kardashian adott életet egy kislánynak, akiről a születés óta semmit sem hallottunk, ami már-már egészen különleges annak fényében, hogy a celeb korábban állandóan az Instagramon lógott.
Az éjszakai órákban azonban végre megtört a jég, és bár az apróságról nem láthattunk még egyetlen képet sem, ellenben az már kiderült róla, hogy mi lesz a neve, lévén Khloé és Tristan úgy döntöttek, hogy a lányukat a True, vagyis Igaz névre keresztelik.
Khloé az Instán megmutatta, hogy milyen lufiáradattal várták haza kislányukat a kórházból, sőt egy nagyon béna szóviccet is elsütött nevéhez kapcsolódóan, mikor azt üzente az újszülöttnek, hogy: a mami és a papi Igazán szeret téged.

Such a blessing to welcome this angel into the family! Mommy and Daddy loooooove you True!
55 éves korában elhunyt a híres séf, Anne Burrell