#
kep1#Idén is lezajlott a szinte kizárólag Nagy-Britanniára koncentráló Brit Awards 2016 névre keresztelt díjátadó Londonban, aminek köszönhetően kiderült, hogy a kérdéses szigetországban milyen sztárok a legnépszerűbbek jelenleg a szakma szerint.
Ezáltal megtudtuk, hogy az év legjobb brit férfi szólistája James Bay lett, míg a női kategóriában Adele nyerte meg a díjat, aki ezen túlmenően megkapta még a legjobb brit single-ért, valamint a legjobb albumért járó elismerést is.
A legjobb zenekar kategóriában a Coldplay került ki győztesen, akik a One Direction-t is maguk mögé utasították, de azért később visszavágtak, hiszen a legjobb brit videoklipnek járó díjat már ők vihették haza.
A Brit Awards 2016 keretein belül ezúttal is választottak nemzetközi díjazottakat, ennek megfelelően a férfi szólisták közül Justin Bieber, a nők közül pedig Björk vihetett haza díjat, míg a legjobb nemzetközi csapat a Tame Impala lett.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál