Egy brit házaspár története bejárta a világot, ugyanis meglepő dologra derült fény a családban az örökbefogadott gyermekről, ami miatt a feleség még a válópert is elindította, a férfi hűtlensége okán.
Egy Dave nevű brit férfi látszólag kiegyensúlyozott családból jött, ám azt még a feleség sem sejtette, hogy a szoros kötelék ellenére a férfi képes megcsalni.
Egy Dave nevű brit férfi látszólag kiegyensúlyozott családból jött, ám azt még a feleség sem sejtette, hogy a szoros kötelék ellenére a férfi képes megcsalni.
Azonban a titkok szinte minden esetben kiderülnek, főleg akkor, ha valami sántít a történetben. A boldognak és kiegyensúlyozottnak hitt 5 gyermekes család élete napok alatt hullott darabokra egyetlen hivatalos papír miatt.
A külföldi lapok szerint a pár korábban a 4 gyermeke mellé szeretett volna egy ötödik babát is, ám egészségügyi okok miatt ez aztán nem valósult meg. Végül az örökbefogadás, mint lehetőség merült fel, így került a családba Kalen is, aki a kezdetek óta kísértetiesen hasonlított a családfőre.
Hónapokkal a papírok intézése után egy banális véletlen kapcsán derült fény arra, hogy a férfi azért volt készséges az örökbefogadás kapcsán, mert a félrelépésből született gyermek anyja lemondott a jogairól. A család bizalmi köre viszont végleg meglazult, így mindkét szülő külön neveli a kicsiket, megosztott látogatásokkal.
Megérkezett a 2024-es Balaton Sound első fellépőinek a névsora