28 °C
borús égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

A magyarok fele már sorozatfüggő

2014. december 10.
1.9202
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Megdöbbentő kutatás látott napvilágot a magyar tévénézési szokások kapcsán, így kiderült, hogy minden második magyar, tehát az ország lakosságának a fele naponta nézi kedvenc sorozatait, vagyis függőnek mondható.

Az európaiak jelentős többsége a sorozatnézést egyfajta családi szórakozásnak, közös programnak tekinti, ezáltal minden nap együtt ülnek le a televízió elé azért, hogy megnézzék kedvenc sorozataikat vagy műsoraikat.

A magyaroknál ez a szám kiemelkedő, hiszen minden második ember függőnek tekinthető, és megdöbbentő, hogy nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is igencsak nagy a sorozatfogyasztók száma, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint a kicsik több mint kétharmada már 1-3 éves korában elkezd rendszeresen tévét nézni.

A felmérések szerint ma már a bölcsődések háromnegyede napi egy órán át tévézik, a szülők ugyanis inkább leültetik őket a tévé elé, hogy közben elintézhessék saját dolgaikat, míg a szülők esetében a sorozatok arra szolgálnak, hogy kiszakítsák őket egy kicsit a problémás mindennapokból.