Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb kutatásai szerint egy 178 országot érintő felmérés alapján idén is Finnországban a legjobb és legbiztonságosabb anyának lenni, hiszen ebben az államban vannak a leginkább megbecsülve a kismamák, és itt is élnek a legjobb körülmények között.
A finneket sorban a norvégok, a svédek, az izlandiak, majd a hollandok követik, míg a lista utolsó helyein afrikai államok, így Mali, Niger, a Kongói Demokratikus Köztársaság és végül Szomália találhatók, amit azzal érdemeltek ki, hogy a Szaharától délre rendkívül magas a szülő nők halandósága.

Összehasonlításként egy afrikai nő esetében egy a 40-hez az esélye annak, hogy már a szülés előtt, vagy közben meghal, míg egy átlagos európai országban ez egy a 3300-hoz.
Hazánk egyébiránt három helyet rontott a tavalyi eredményekhez mérten, így Magyarország az 55. helyen áll a listán, az elmúlt évben ugyanis 289 ezer nő halt meg a szülés előtt, vagy nem sokkal utána. Érdekesség, hogy ez az adat 1990-ben még 523 ezer volt az országban!
A világszervezet felmérése szerint egyébiránt rengeteg államban javult a helyzet, így például a leginkább Etiópia tört fel, ahol 2000 óta kétharmadával csökkent az anyák halálozási aránya, ami összességében viszont még mindig nem éri el az európai átlagot sem.
Bemutatkozott Kim Kardashian új termékcsaládja, amivel olyan fenekünk és mellünk lehet, mint a sztárnak