25 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

A bíróság már tudja, hogy mitől halt meg Bobbi Kristina

2015. szeptember 28.
2.0501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Hosszú hónapokba telt, de a szakértők végre megállapították, hogy mitől is került Bobbi Kristina év elején olyan állapotba, aminek köszönhetően hónapokig kómában feküdt, majd néhány héttel ezelőtt el is távozott az élők sorából.

Sajnos pontos részleteket a bíróság egyelőre nem közölt, a TMZ magazin munkatársai szerint ugyanis titkosították a kapott adatokat, ellenben sokatmondó lehet, hogy gyilkossági ügyben indítottak nyomozást.

Ennek megfelelően talán igazak lehetnek azok a hírek, amelyek szerint Whitney Houston lánya nem egy szerencsétlen baleset következtében került bele fejjel lefelé vízzel teli fürdőkádjába, hanem valaki így helyezte el őt ott.

Ami már korábban is felmerült, hogy a lánynak valaki egy halálos dózisú drogkeveréket adott, ami annyira elkábította őt, hogy attól fulladt bele a fürdőkádba.
 

A pletykák korábban Nick Gordonra, Kristina volt párjára terelték a gyanút, aki természetesen tagadta a vádakat.