A legfrissebb hírek szerint már egy éve nincs együtt a 69 éves színész és 35 éves barátnője, Rosalind Ross, akiknek van egy közös gyermekük, akit a továbbiakban is közösen terveznek nevelni, azt azonban nem tudni, hogy miért lett vége kapcsolatuknak.
Mel Gibson és fiatal barátnője, Rosalind Ross még 2014-ben ismerkedett meg egymással közös barátok révén, 2017-ben pedig meg is született első közös gyermekük, egy kisfiú. A pár kapcsolatukat nem verte nagy dobra, keveset lehetett őket együtt látni, de a vörös szőnyeges eseményeken együtt jelentek meg.
Most egy közös nyilatkozatban árulták el, hogy véget ért kapcsolatuk, de nyolcéves fiúkat együtt fogják nevelni a jövőben is. Arról nincs információ, hogy miért szakított a pár, a színész jelenleg legújabb filmjén dolgozik. Gibsonnak egyébként nyolc másik gyermeke is van, két másik nőtől.

Titokban megszületett Meghan Trainor harmadik kisbabája, akit béranya hozott a világra