26 °C
szórványos felhőzet
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

48 évesen újra édesanya lesz Nicole Kidman

2015. szeptember 25.
2.2321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Noha Nicole Kidman lassan már az ötvenet tapossa, a színésznő belátta, hogy túl későn vállalt gyermeket, így két kislánya mellett nagyon örülne annak, ha egy harmadik gyermek is színesítené életét.

Noha a színésznő orvosai figyelmeztetésének ellenére is mindent megpróbált, azonban a hormonkezelések és egyéb beavatkozások ellenére sem tudott teherbe esni, így végül elhatározta, hogy korára és a születendő picire való tekintettel inkább egy béranyát fogad fel.

Nicole Kidman harmadik gyermekét tehát egy idegen nő hordja majd ki, sőt mi több, mindez olyannyira a valóság, hogy a harmadik pici már úton is van, egy ismerős szerint ugyanis a színésznő és férje közösen választották ki azt a fiatal béranyát, aki már most következő gyermeküket hordozza.

Kidman egyébiránt két saját gyermeke mellett két idősebb, örökbefogadott csemetével is rendelkezik, akikkel állítólagosan az utóbbi hónapokban megromlott a viszony, miután Tom Cruise a szektájából fakadó szabályok miatt nem engedi találkozni őket édesanyjukkal.