Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év a szakítások éve lesz, hiszen sorra mennek tönkre a házasságok, most éppen az X-Men filmek sztárja és felesége jelentette be, hogy 27 év után elválnak, egyes források szerint nem meglepő a bejelentés.
Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness 1995-ben ismerkedtek meg egy ausztrál tévésorozat forgatása alatt, majd egy évvel később, 1996-ban össze is házasodtak. Két gyermekük is született az évek alatt, a 23 éves Oscar és a 18 éves Ava. A pár egy közös nyilatkozatot juttatott el a People magazinhoz, melyben úgy nyilatkoztak:
Nagy áldás, hogy majdnem három évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban. Az utunk most másfelé tart, és úgy döntöttünk, hogy különválunk, így folytatjuk egyéni fejlődésünket. A családunk volt és lesz is mindig a legfőbb prioritásunk marad. Hálával, szeretettel és kedvességgel vállaljuk ezt a következő fejezetet. Nagyra értékeljük mindenki megértését, és hogy tiszteletben tartják a magánéletünket, miközben a családunk minden tagja feldolgozza ezt a változást.
Arról nincsenek információk, hogy pontosan mi lehet a válás oka, de egyes források szerint Hugh és Deborra kapcsolatában már voltak gondok. Amikor tavaly a színész visszament a Broadway-re, nagyon keveset voltak együtt, már csak lakótársként néztek egymásra.
Harry herceg és Meghan hercegné is részt vett Kevin Costner jótékonysági buliján