#
kep1#Mintegy 25 esztendővel a Micsoda nő forgatása után ismét találkozott egymással Richard Gere és Julia Roberts az NBC televízió közbenjárásával, akik úgy gondolták, hogy összetrombitálják a világ egyik legismertebb romantikus komédiájának főbb szereplőit.
Noha a riport csak március 23-án, a film 25 éves évfordulóján kerül majd adásba, az előzetes és a jelen lévők beszámolói szerint érdemes lesz majd megtekinteniük a film rajongóinak, már csak azért is, mert Julia Roberts és Richard Gere olyan forrón köszöntötték egymást, amitől még a műsor szerkesztői is meglepődtek.
Julia Roberts ugyanis egy nagy ölelés után szájon csókolta Richard Gere-t, amire a 25 évvel ezelőtt megjelent film óta nem volt példa, így most egész Amerika és a világ lázban ég, hogy újra együtt láthassa az egykori álompárt.
A riportra egyébiránt a két főszereplő mellett Laura San Giacomo és Hector Elizondo is ellátogatott, de Garry Marshall, avagy az idén már 80 éves rendező is tiszteletét tette, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg a Julia Roberts számára óriási áttörést és világhírnevet hozó alkotásról.
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját