Egy vizsgálat szerint 1997 és 2013 között 1400 gyermeket erőszakoltak meg szexuálisan Rotherhamben.
Alexis Jay által készített jelentés egy igen érdekes dologra világított rá, ugyanis a gyerekek egyharmada szerepelt a helyi gyermekvédő szervezetek nyilvántartásában, de az ügy még is titok maradt előttük, továbbá a rendőrség sem tudott róla.
Volt rá példa, hogy egy gyereket benzinnel locsoltak le, majd megfenyegették, hogy ha ellenáll, felgyújtják. Másokat fegyverrel kényszerítettek, hogy végignézzék, ahogy másokat brutálisan megerőszakolnak, és azzal rémisztgették őket, hogy ha elmondják valakinek a történteket, ők lesznek a következők, akikkel ezt teszik. 11 éves lányok váltak csoportos nemi erőszak áldozatává.
A legtöbben arról számoltak be, hogy az elkövetők többsége ázsiai volt, azonban sokan nem merték a tettesek etnikai hovatartozását azonosítani, mert féltek attól, hogy rasszistának bélyegzik majd őket.
Roger Stone, aki a városi tanácsot vezeti lemondott, de Martin Kimber a tanács operatív vezetője elmondta, hogy nem indítanak eljárást.
Madonna gyászol, miután 63 évesen elhunyt testvére, Christopher Ciccone