13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Verona, a szerelem városa, ahol Rómeó és Júlia története felelevenedik

2023. március 19.
84.3331
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nonka22 profilja, adatai
Nonka22
Észak-Olaszország egyik gyöngyszeme: Verona, amelyet korunkra Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámája tett híressé, de a város Júlia háza mellett is számos meglepetést és látnivalót tartogat, sőt, egy magyar királyunk is kötődik hozzá! Mai cikkünkből közelebbről is megismerheted ezt a gyönyörű város, ahol minden a szerelemről szól.


Ha Olaszországot szeretnénk felfedezni, érdemes az északi résszel kezdeni, mert ez viszonylag közel van hozzánk (Szlovénián keresztül), és autóval vagy buszos, szervezett úttal is könnyen elérhető. Ahogy a legtöbb település, ez is számos római időből való emlékkel büszkélkedhet, kétségen kívül a leglátványosabb a város közepén található aréna. Ezt az ókori amfiteátrumot Kr. u. 30-ban építették, ez a harmadik legnagyobb ilyen jellegű épület Olaszországban (a római colosseum és a capuai aréna után).

S hogy mik a méretei? 139 méter hosszú, 110 méter széles, 44 soros márványüléseivel 30.000 ember befogadására képes. Már az ókorban tudták, hogy ilyen tömegeket beengedni a gladiátorok küzdelmére nem lehet akárhogy, biztonsági, kényelmi okokból mintegy 70 bejárattal rendelkezik, ezek közül az első számú volt a gladiátoroké, és ezt más nem is használhatta.

Verona, a szerelem városa, ahol Rómeó és Júlia története felelevenedik - 2. kép

Idén száz éve!

Egy ilyen lenyűgöző épületet nem lehet parlagon hagyni, 1913 óta itt rendezik híres operagálákat, épp száz éve indult a hagyomány (s azóta csupán kettő, ezek is a második világháború miatt maradtak el). Annak idején Verdi: Aida című operájával nyitották meg a rendezvényt, idén ötven előadást, nyolc operát fognak bemutatni. A rendezvény nem csak a muzsika miatt, hanem azért is romantikus, mert a csillagos ég alatt énekelnek, este, sötétedéskor kezdődik az előadás, és minden márványlépcsőre egy gyertyát tesznek, ezek világítanak a sötétben.

Ismerte Petrarca Nagy Lajos királyunkat?

A középkorban Nagy Lajos király nápolyi hadjáratra indult, és Verona mellett is elhaladt tekintélyes méretű seregével 1347-ben. A város akkori ura, a híres Mastino della Scala nagyon szívélyesen és megfontoltan fogadta, 300 katonájával elé lovagolt, azaz a városon kívül biztosította róla, hogy területén biztonságosan elhaladhat. Ez volt a legokosabb döntés, így Nagy Lajos nem ontott vért, nem bocsátkozott idő előtt csatába, kapott ellátást, de a várost sem dúlta fel.

A történelem azonban soha nem ilyen egyértelmű, a pápai követ, a híres költő, Petrarca azért utazott ide, hogy Mastino della Scalat meggyőzze, ne legyen barátságos az idegen magyar királlyal. Valószínűleg a tárgyalások alatt Nagy Lajos és az itáliai költő személyesen is találkoztak egymással. Talán ez a diplomáciai tett elsőre furcsán hat, hiszen Petrarca szerelmes szonettje, a Laura iránt érzett szerelme sokkal inkább ismert.

Verona, a szerelem városa, ahol Rómeó és Júlia története felelevenedik - 3. kép

Szerelem a postaládában

Ma a legbiztosabb Insta pont a városban a "Casa Di Giulietta" - azaz Júlia háza. Igen, igen, az angol drámaíró imádta a fordulatos drámai történeteket, nem csoda, hogy ez a szerelmi szál is felkeltette az érdeklődését, és ajándékot hagyott az olaszokra.

Két nagy család élt a szép Veronába,? Ez lesz a szín, utunk ide vezet


Szól az előhang Kosztolányi Dezső fordításában. Eredetileg olasz szerzők művét gondolta tovább Shakespeare, bár francia források/fordítások miatt lett a két családnév franciás. Hogy valóban élt volna itt ilyen család, kétséges, de a hatalmas siker elérte, hogy a városvezetés rájöjjön, mekkora üzlet rejtőzik abban, ha fel lehet keresni a házat, a szerelmet kereső emberek számára.

Így aztán kiszemeltek a központban egy épületet, amelynek tenyérnyi udvarán mindig tömegek várakoznak. 1905-ben szerezte meg a városvezetés a Dal Capello családtól a lakrészt (erkély nélkül, de azt később hozzáépítették, mert mindenki ezt kereste!), és a nevek hasonlósága alapján a regényben szereplő Capulet család tulajdonává nyilvánította, így teremtve új turisztikai látványosságot Veronában.

Érdekesség, hogy a capello szó jelentése: 'kalap' - és a kalapot az egyik boltív felett még ma is láthatjuk, ezzel foglalkozott ugyanis a család sokáig, kalapokat készítettek. Ahogy korábban már írtuk, az udvar közepén áll Júlia szobra, aki megérinti a keblét, arra rátalál a szerelem. A turisták erre a pillanatra várnak, a szobor mása (az eredetit időben múzeumba helyezték) erősen megkopva, aranyra fényesedve tűri, hogy percenként más érintse. Akik biztosra akarnak menni, mielőtt ide utaznak, megnézik a Levelek Júliának című filmet, amely ide kötődik.

Verona, a szerelem városa, ahol Rómeó és Júlia története felelevenedik - 4. kép

A sztori szerint az újságírói álmokat dédelgető Sophie Veronába utazik egy romantikus kirándulásra. Júlia udvarában talál egy levelet, amelyet ötven éve írt valaki a szerelmének, és nyomozásba kezd. Nos, a film után került az udvarba egy hatalmas postaláda, ezt is keresték ugyanis a turisták - és akinek nem elég Júlia keble, ide bedobhatja a levelét a kívánságaival, naponta többször ürítik az itt dolgozók, olyan gyorsan megtelik!

Aki nem hisz a csodákban, engedjen a csábításnak, az udvarkán különleges Júlia ajándékbolt várja az érdeklődőket, csupa olyan tárggyal, amely ezt a halhatatlan szerelmet idézi fel!
5 hozzászólás

regeena

1 éve, 1 hónapja és 10 napja

Őszintén szólva nagyon megjött a kedvem az utazáshoz. mosolygó smiley Jó volt erről olvasni, a magyar vonatkozást nem ismertem.

válasz erre

Kicsilány06

1 éve, 1 hónapja és 10 napja

Szuper cikk! mosolygó smiley Nem voltam még itt (sem) sajnos, de ami késik, nem múlik!

válasz erre

csillucs

1 éve, 1 hónapja és 10 napja

Itt még nem voltam, de tervben van.

válasz erre

moni1294

1 éve, 1 hónapja és 11 napja

Verona nekem még kimaradt. A kötelező Velence természetesen megvolt, de beteszem ezt a közelgő úti célok közé!

válasz erre

baboka

1 éve, 1 hónapja és 11 napja

Voltunk Veronában és hihetetlen hely. Onnan a Garda-tó is közel van, ami szintén gyönyörű hely.

válasz erre