Úti célok könyvek alapján - könyvajánló

Egyiptomba Agatha Christiet kell vinni


"A Halál a Nílusont azután írtam, hogy egy telet Egyiptomban töltöttem" - írta Agatha Christie a regénye előszavában. Azóta a krimiből több filmváltozat is készült, mert a történet varázsa nem csak abban rejlik, hogy ki kell bogozni egy furcsa gyilkosságot, hanem a tájban is, ahol játszódik. Egyiptom januárban-februárban igazi nyárőrző hatással bír, nem csoda, hogy a ködös Angliából, sokan, köztük a híres detektívregényeket író Agatha is ide utazott. A nyári elviselhetetlen melegéhez képest kellemes a klíma, a számos ókori látnivaló vonzza a turistákat.

S vajon milyen kapcsolatban áll a regény a valósággal? Döbbenetes, de 50-100 év múlva is minden olyan, mint akkor. Fekete konflisok, sovány gebék hurcolják az ide látogatókat az emlékművekhez, itt mintha megállt volna az idő. Mindenhol árusok, akik bár Poirotnak sétapálcát kínáltak, ma talán inkább jó egyiptomi pamutból készült pólót traktálnak az érdeklődőkre. S változott-e a Nílus? Krokodil már régen nincs benne, de azért Kom-Ombo falain a rajzok mai napig őrzik a csodálatot és a félelmet: az emberi testen hatalmas krokodil fejek ülnek.

A Nílus egyik kanyarulatában, a Szobeknek és Hórusznak ajánlott templomban a így adóztak a sok embert elragadó állatoknak, testüket mumifikálták, ma a múzeumban több ezer látható. Ide ugyan Poirot-ék nem jutottak el, de az élmény ugyanaz lehet ma a hajón, mint nekik. A víz lassú folyású, csendes, szinte hullám nélküli. "A sétafedélzeten üvegfalú társalgóterem foglalta el az egyik oldalt, ahonnan az utasok kényelmesen üldögélve nézhették a folyót. Az alsó fedélzeten volt a dohányzó s a kis írószoba. Még egy emelettel lejjebb az ebédlő." Már nem gőzösök haladnak a cél felé, de a hajók elrendezése hasonló, a sétafedélzet ugyan nyitott, és sokszor medencével tarkított, de az ebédlő még mindig a hajók gyomrában található. Az utazás azért sokkal kellemesebb így, mint vonaton, vagy buszon, mert jóval kényelmesebb: lehet olvasni, fürödni, uzsonnázni, nézelődni, sétálni - miközben két látnivaló között megtesszük a távolságot. S bár a könyv első fele útikönyvvel is felér, a második részben már inkább a nyomozás a fontos. Ha elolvasod, vágyni fogsz egy nílusi hajóútra, az egyszer biztos!

Amszterdamban mindenhol a tulipánt keressük?

"Mindig is az volt a jelszavam, hogy aki a maga kertjét ápolja, az nem látja, milyen gyomok nőnek a szomszédainál. Vagy ha látja is, nem törődik velük."

Hollandia olyannyira összeforrt a tulipánokkal, hogy ha Amszterdamra vagyunk kíváncsiak, tulipános könyvet keressünk. A magyar szerző, Mörk Leonóra egyik utóbbi könyve épp itt játszódik, és stílusosan A törött tulipánok címet viseli. Bár a regény nem krimi, nyomozásban lehet részünk! 1651-ben a köztársaság virágkorát éli, a város hajói bejárják az óceánokat, a világ négy sarkából szállítják haza távoli tájak kincseit. Jant, a fiatal festőt, Rembrandt egyik tanítványát egy gazdag amszterdami kereskedő vidéki udvarházába szólítja a megbízatása.

Nem sokkal később azonban váratlanul nyoma vész, és nem marad utána más, mint egy tulipános képekkel teli album, és egy ismeretlen, cinóberruhás fiatal nőt ábrázoló festmény. Vajon húga, Helena megfejti a rejtvény és megtalálja elveszettnek hitt bátyját? A könyv lapjain megelevenedik a Vermeer képeiről ismerős világ, ahol oromzatos téglaházak sorakoznak a csatornák partján, egy-egy kis hídon lehet átjutni az egyik oldalról a másikba, drága tulipánok nyílnak delfti fajanszvázákban, csipke főkötős lányok olvasnak levelet a nyitott ablakon beáradó fényben, de az idilli felszín mögött ijesztő árnyak is leselkednek. Tavasszal, épp most kell ide utazni!

Eljutunk-e életünkben a Lappföldre?

"A csend néha hatásosabb nyomatékot jelent, mint a szavak. A csend néha nagyobb károkat okoz, mint az ordítás."

Akadnak történetek, amelyek különleges helyszínre csábítják az olvasójukat. Lehet, hogy korábban nem is vágytak ide, de egy regény annyira megdelejezi őket, hogy a hely felkerül a bakancslistájukra. Petra Rautiainen: Hamuba rajzolt föld című regénye páratlan. Bár Skandinávia leginkább a krimikkel hódít, a kortárs irodalomról elég keveset tudunk. Az első kötetes szerző Finnországnak, és annak is az északi részének - a Lappföldnek olyan érzékeny történelmi időszakát meséli el, ami sokáig tabu volt. A történet egyik síkja 1944 - egy fogolytábor, amit a németek tartanak fenn, a másik síkja 1947-50 - amikor a háború után egy újságírónő nyomozni kezd, mi történhetett a férjével néhány évvel ezelőtt, amikor idekerült.

A háború a legmesszebbi tájakra is elért, embernek maradni pedig nagyon nehéz akkor, amikor átfagynak a csontjaid, nincs mit enned, és állatként kezelnek. A naplóbejegyzésekből és a folyamatos cselekményből lassan rajzolódik ki, mi történt a foglyokkal, a szerző őszintén néz szembe Finnország háború alatti nácibarát történelmének és a számik asszimilációjának terhes örökségével. S hogy milyen a táj? A tavasz és a nyár itt is legszebb arcát mutatja! Egy cserép virágnak is nagyon lehet örülni, ugyanakkor az érintetlen, kihalt vidék a legbátrabbakat hívja magához vendégségbe.