A Bécsi úton található Új Udvar épületét alakítják át, így sokkal nyitottabbá szellősebbé és nagyobbá fog válni. A koncepció szerint mediterrán hangulatú falut szeretnének megvalósítani a helyen. A Buda Entertainment and Gastro elnevezésű központban kiemelt szerepe lesz a gasztronómiának, ugyanis mind nemzetközi, mind pedig haza éttermek és kávézók fogják kínálni a különböző ételeket.
Természetesen a szórakozás is helyet kap, ugyanis Londont követően nálunk is lesz egy úgynevezett Bed Movie, azaz egy Ágyas mozi, ahol kényelmes heverőkről nézhetik majd a klasszikus filmeket az oda látogatók. Ezen kívül lesz több music puc, disco, valamint egy Magyar Folklór terem is.
Ilyen lesz a Bed Movie.
Az egyik legnagyobb újítás mindenképpen az úgynevezett Arts and Crafts experience, azaz magyar, fiatal művészek állandó jelleggel kiállíthatják műveiket, melyeket meg is lehet a helyszínen vásárolni. A művészeknek nem kell bérleti díjat fizetniük a helyen, csak az eladott termékeik után kell majd egy bizonyos százalékot leadni. Így olyan lehetőséget adnak a művészek kezébe, mely ma Magyarországon egy igazi kincs. Hasonló elven a feltörekvő divattervezők is helyet kapnak majd az épület egyik szintjén.
A komplexum tulajdonosa, Arie Yom-Tov elmondta:
A tulajdonos, Arie Yom-Tov épp a terveket mutatja be.
A komplexum első szakaszát már idén ősszel átadják, ekkor már működni fog a Bed Movie, a többit várhatóan jövő év nyarára.