Bárhol, bármikor?
Napjainkban az étkezés egy olyan folyamat, amit a legritkább esetben tiltanak, vagyis szinte bárhol elővehetjük a szendvicsünket vagy a vizünket. Az iskolai keretek szigorúak, a közlekedési járműveken tilos (bár ezt sokan nem tartják be). Régen másképp volt, a templom harangja jelezte az ebédet, és a reggeli, vacsora nem kapott akkora figyelmet. A megváltozott szokások két negatívumot is hoztak: kapkodva, állva, telefont nyomkodva is bárki képes enni, illetve bármikor képes. Az éhséget meg sem várva nyúlunk valami után, pedig a legtöbbször nem is éhesek, hanem szomjasak vagyunk. Mindezek következménye, hogy jóval többet eszünk, mint amire a testünknek szüksége van, és sok olyat eszünk, ami nem egészséges.
Még a stressznek is van egészséges formája, amikor kis adagban jön és ösztönzőleg hat. Ugyanakkor a tartós változata hatással van az emésztésünkre, és egyes emésztőszervi betegségekre is. Vizsgaidőszakban, orvosi vizsgálat előtt gyakori panasz a hasmenés, de a tünetek lehetnek a puffadás, a fokozott bélgázképződés vagy a hasgörcs is. Másoknál a stressz székrekedést okoz, tehát az agyból minden leáramlik a belekbe. Egy jól működő bélrendszer viszont azt jelzi, hogy minden rendben, ezért az étkezési szokások változásával mindig figyeljük meg azt is, hogy reagál rá a szerveztünk!
Alaposan megnézed mit eszel?
A táplálkozás akkor a leghatásosabb, ha időt szánunk rá. Mit jelent mindez? Meg szoktad nézni az ételt? Nem csak futólag, hanem kicsit jobban! Milyen az illata, hogy néz ki? Megfelelő a tálalása? Amikor enni kezded, figyelsz-e az ízekre? Mi jut eszedbe, miközben ebédelsz? Egy el nem küldött mail vagy a brokkolid zöldje?
A tudatos táplálkozást hirdetők szerint az agynak időt kell hagyni arra, hogy felfogja, mi is történik. Ha adunk impulzusokat, akkor előbb fogja visszaválaszolni, hogy elég volt, jól laktunk. Ha csak bekapkodjuk az ételt, akkor bár a gyomrunk már rég tele van, az agy még mindig éhes lesz, mert fel sem fogta, hogy megpakoltuk a hasunkat. A tudatos étkezésbe visszacsöppenni ugyanolyan nehéz, mint lassítani a járásunkon vagy elengedni a negatív gondolatokat, amelyek nyomasztanak, vagy jól lélegezni. Mindez azonban tanulható!
A kínai orvoslás számon tartja az úgynevezett szervórát. Ennek lényege, hogy minden szervünk máskor aktív, erősebb, mint a másik. Ha az emésztőszervekre gondolunk, akkor azok reggel a legerősebbek, és ahogy telik a nap, úgy gyengülnek el. Ezzel az is összefüggésben van, hogy reggel és délben van a legnagyobb energiaigényünk, azaz itt kell a legbőségesebb étkezést folytatni. Sokan mégis este esznek a legtöbbet, mert akkor már otthon vannak, ráérnek, szokássá vált a nasizás a tévé előtt, sokszor az alvás előtt csak egy-két órával.
Ugyanakkor a legújabb trendek azt mondják, mindenki figyelje meg saját magát. Reggel nem vagy éhes, egészen délig bírod? Este viszont mindent megkívánsz? Állíts be magadnak egy időablakot, ezt most egyébként is divatos a diéták között. Mindig legyen azonban pihenés benne a szervezetnek, és alvás előtt már ne terheld magad agyon. A mediterrán országokban sokszor az esti, hosszú étkezések a nap fénypontja, az emberek mégsem küzdenek emésztési problémákkal. Tény azonban, hogy ilyenkor friss hal, zöldségek kerülnek a tányérokra, nem tartós, fagyasztóból kirántott holmik.
A változás azzal is elkezdődhet, hogy éhgyomorra gyógyteával indítjuk a napot, és tíz óráig már legalább egy liter folyadékot megiszunk. Legyünk tudatosak, kezdjük kicsiben, hogy sikerélményünk legyen!