26 °C
tiszta égbolt
2023. szeptember 26., kedd
Jusztina

Ügyeljünk a gyermekek vízfogyasztására

2013. november 14.
5.0961
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Mai modern és felgyorsult világunkban már nem csak arra nincs időnk, hogy sok időt töltsünk gyermekeinkkel, hanem egyre gyakrabban már arra sincs, hogy ellenőrizzük evési és ivási szokásaikat. Holott egy fejlődő szervezet számára kiemelkedően fontos a rendszeres vízfogyasztás, a dehidratáció ugyanis rendkívül rossz hatással van a gyermekekre.


Egy friss nemzetközi kutatás szerint a mai 6-14 évesek jelentős része még az előírt napi vízmennyiség felét sem viszi be szervezetébe, így állandóan szomjaztatja azt. A vízre és a folyadékra ugyanis nem csak akkor van szükség, amikor szomjasnak érezzük magunkat, hanem akkor is, amikor ennek nincsenek egyértelmű jelei.

Még rosszabb a helyzet, ha megnézzük a kutatás azon részét, amelyben a mennyiség mellett a minőség is szóba került a kutatók részéről, hiszen mint kiderült, a gyermekek többsége a tiszta víz helyett inkább cukrozott üdítőitalokkal viszi be azt a kevés folyadékot is szervezetébe, aminek a felnőttkor küszöbén lehetnek nagyon súlyos következményei. Természetesen a gyermekkori dehidratáció is komoly problémákat okozhat, így a vízhiány rossz hatással van a pszichés funkciókra, de általános kimerültséget és izomgyengeséget, esetenként fejfájást is okozhat, így a gyermekek az iskolában sem tudnak úgy teljesíteni, ahogyan az elvárható lenne.

A tanulmány kimutatta, hogy a 6-14 éves korosztály esetében a fiúknak maximum 60, a lányoknak pedig csak az 54 százalékuk fogyasztja el a napi minimum vízmennyiséget, ami ebben a korban 1-1,5 liternyi folyadékot jelent. Éppen ezért a szülő felelőssége az, hogy odafigyeljen gyermeke rendszeres vízfogyasztására.

Lehetőség szerint kerüljük a cukrozott üdítőitalokat és ne csak otthon, az iskolába is küldjünk a gyerekkel legalább fél liter vizet. Ha a dehidratációs állapot sokáig fennáll, akkor az később súlyos betegségekhez is vezethet - például vesekő -, de meghosszabbíthatja és súlyosabbá teheti az enyhébb vírusfertőzéseket is, hiszen a vízhiány miatt az immunrendszer is alulműködik.
5 hozzászólás

vodor48

10 éve, 7 hónapja és 25 napja

Főleg nyáron kell szólni a csajokra, hogy tessék egy kicsit inni, mert egyszerűen elfelejtik.
Én figyelek a saját bevitelemre is.

válasz erre

simply red

10 éve, 7 hónapja és 26 napja

Ezt sajnos én is tapasztalom nap mint nap..A nagyobbik lányom utálja a vizet és jóformán csak tejet/kakaót/szörpöt/gyümölcslevet vagy jó esetben limonádét hajlandó meginni egészen pici baba kora óta...Ami még aggasztóbb, hogy a felsoroltakból is csak minimális mennyiséget...

válasz erre

Hampster

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

Nincs gyerekem - szerencsére!

válasz erre

krisztike

10 éve, 8 hónapja és 19 napja

Én sajnos nem iszom meg a kívánt mennyiséget.

válasz erre

csillucs

10 éve, 8 hónapja és 19 napja

A felnőtteknél is ügyelni kell, sokszor én is keveset iszok

válasz erre