34 °C
szórványos felhőzet
2024. július 17., szerda
Endre, Elek

Tojással töltött édesburgonya

2019. október 15.
8.3321
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy egészséges és laktató reggeli, amit akár ebédre is elkészíthetünk. Az édesburgonyákból válasszunk közepes méretűeket, hogy az óriás burgonyákat nehéz elfogyasztani reggelire.


Hozzávalók:
2 db közepes édesburgonya
4 db tojás
só, bors
pár szem koktélparadicsom
metélőhagyma

Elkészítés:
A burgonyákat alaposan mossuk meg és töröljük őket szárazra. Ezt követően egy tepsire helyezzük őket és előmelegített sütőben 180 fokon 35-40 perc alatt megsütjük. Ezután kettévágjuk őket, de legyünk óvatosak, mert belül nagyon forró lesz. Egy kanállal kicsit kaparjuk ki a belsejét, hogy a tojást bele tudjuk önteni. Előtte azonban sóval szórjuk meg. A tojásokat is szórjuk meg sóval, borssal.

Végül tegyünk paradicsom szeletet, vagy bacont a tojásokra és tegyük vissza a sütőbe. Addig sütjük, amíg a fehérje már szilárd lesz, de a sárgája még folyékony. Apróra vágott metélőhagymával szórjuk meg és tálalhatjuk is.
1 hozzászólás

krisztike

5 éve, 2 hónapja és 1 napja

Ez nagyon szupi.

válasz erre