26 °C
tiszta égbolt
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

Tippek, hogy nyáron is olvasson a gyerek

2020. június 21.
13.3481
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Bár minden eddiginél különösebb formában, de idén is véget ért a tanév, és a gyerekeknek egy ideig végre nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mi a házi feladat és mennyit kell tanulniuk. Persze szeptemberig még nagyon hosszú az idő, és ez éppen elegendő ahhoz, hogy sok dolgot elfelejtsenek az apróságok, így érdemes azért odafigyelni rájuk ebben az időszakban, és rávenni őket arra, hogy a nyári időszakban is leüljenek azért egy kicsit és olvasgassanak. Ez persze nem egyszerű, mert sokszor a semmittevés is érdekesebbnek tűnik számukra, de azért van pár tippünk a szülőknek!
 




Ne erőszakoskodjunk

Ami a legfontosabb, hogy a gyermek kedvét ne elvegyük az olvasástól, hanem meghozzuk az olvasáshoz, így ha erőszakoskodni kezdünk vele, akkor annak semmiféle pozitív hozadéka sem lesz. Üljünk le vele, és próbáljuk meg rávezetni, hogy olvasni milyen jó dolog, hogy mennyi mindent kaphatunk az olvasás által, de ami talán még ennél is lényegesebb: járjunk elöl jó példával, azaz olvassunk mi is!

Kezdjük képregényekkel

A képregényektől sokan tartanak valamiért a szülők közül, márpedig ez a műfaj rengeteg felnőtt ember életében is mindennapos elfoglaltság, azaz korántsem csak gyerekek olvasnak ilyesmit. Sőt, felnőttek jellemzően nagyobb számban vásárolnak grafikus novellákat, melyek között rengeteg olyat találunk, ami azonnal magával ragadja a gyerekeket, legyen szó szuperhősökről vagy éppen kedvenc karaktereikről. A kevés szöveg és a gyakran csodaszép képek pedig még könnyebben megszerettethetik az apróságokkal ezt a műfajt, ezzel pedig az olvasást.


Olyan témát adjunk a kezébe, ami érdekli

Igencsak lényeges szempont a gyermek olvasási szokásainak kialakításakor, hogy olyan témájú könyvet adjunk a kezébe, amit tényleg szívesen elolvas, ami érdekli. Ne akarjuk ráerőltetni a saját szokásainkat, éppen ellenkezőleg, próbáljuk meg rávezetni a saját stílusára, hogy olyan témában érdeklődjön, informálódjon és tanuljon, ami közel áll hozzá, ami érdekli, hiszen azt vélhetően szívesebben is olvassa majd, mint azt, amit mi nyomunk a kezébe. Hasznos lehet ilyenkor könnyed, modern nyelvezettel írt könyv mellett dönteni, de igazán jó döntés lehet az is, ha például valami őt érdeklő filmhez készült, akár képekben gazdag regényes mellékszálat választunk a könnyebb befogadhatóság érdekében.

Ne olvastassunk vele több száz oldalas regényeket

A gyerekeknek általános iskolában még nem kell több száz oldalas regényeket elolvasnia - a kötelező olvasmányokon túl nyilván -, így feleslegesen ne terheljük ilyesmivel, mert azzal könnyen elriaszthatjuk. Ezért is szerencsés a képregény, de szintén előnyös, ha olyan könyvet választunk neki, amiben rövidebb kis történetek vannak, esetleg ha hosszabb a regény, akkor az jól tagoltan fel van osztva néhány fejezetre.
1 hozzászólás

becky

5 éve, 5 hónapja és 4 napja

A kötelezőket nem szerettem gyerekként, de persze minden mást olvastam. röhögő smiley De a legjobb tényleg ha nem túl hosszú könyveket olvasnak a kisebbek.

válasz erre