Teréz anya - Isten küldöttének csodálatos élete

Teréz anya, vagy valódi nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu 1910. augusztus 26-án született Szkopjében, a mai Macedónia - akkor még Oszmán Birodalom - területén. Édesapja meglehetősen korán, 9 évesen meghalt, így két testvérével és édesanyjával magukra maradtak. Ez a súlyos megpróbáltatás örökre meghatározta életét, de édesanyjának a Szent Szív egyházközösségben nyújtott tevékenysége - a szegények segítője és lelkes támogatója volt -, valamint a hit segített abban, hogy a család együtt maradjon, és feldolgozzák a családfő korai halálát.

Teréz anya mindössze 18 esztendős volt, amikor elhatározta, hogy apáca akar lenni, és egész életét Istennek áldozni, így Írországba költözött, ahol a Loreto nővérekhez csatlakozott. Megdöbbentő, hogy bár közel 90 évig élt, és körbejárta a világot, édesanyját és nővérét is akkor látta életében utoljára, amikor nagykorúvá válva apácának állt, mert csak 1991-ben tért vissza legközelebb hazájába. A miértekről soha nem beszélt, azóta is rejtély övezi. 1931-ben tette le apáca esküjét, és vette fel a Teréz nevet, méghozzá lisieux-i Szent Teréz után.

Teréz anya életében 1946 hozott óriási változást, amikor lelkigyakorlatra Indiába utazott. Egy vonatút során látta, hogy az ottani emberek milyen nyomorban és szegénységben élnek, ezáltal elhatározta, hogy nincs joga a kolostor kényelmében élni, ezért 1946-tól maga is osztozott a szenvedők sorsán, és Jézus igéjét hirdetve a szegények között kezdett el szolgálni.

Teréz anyának ehhez szembe kellett szállnia az egész egyházzal, így XII. Pius pápától kért engedélyt ahhoz, hogy elhagyja a zárdát, és Kalkutta nyomornegyedébe költözzön, ahol a szegények között hirdette Isten igéjét. Ekkor alapította meg a Szeretet Misszionáriusainak rendjét, aminek következtében saját iskolát nyitott a nyomornegyedben, ahol nem csak tanította, gyógyította is a rászorulókat. Ezt a tevékenységét 1965-ben IV. Pál pápa engedélyével világviszonylatúvá bővíthette. Hogy még nagyobb közösséget vállaljon a szegényekkel, Teréz anya mindig jellegzetes, kék szegélyű szárit viselt, ami a legolcsóbb - megközelítőleg 1 dolláros - viselet volt a nyomornegyedben.

Teréz anya áldásos tevékenységének következtében 1979-ben kiérdemelte a Nobel-békedíjat, azonban ő úgy vélte, hogy ezért a munkáért nem jár neki elismerés, és bár a díjat átvette, a banketten nem jelent meg, és a 6 ezer dolláros jutalmat is teljes egészében a szegényeknek adományozta. A díj átvételekor a világbékéről kérdezték, aminek elérésével kapcsolatban megfogalmazott egy mindmáig megszívlelendő aranyszabályt, ami így szólt: "Menjünk haza és szeressük a családunkat."

Számtalan egyéb díja mellett 1983-ban személyes látogatást tett II. János Pál pápánál, ami olyan óriási hatást tett rá, hogy szívrohamot kapott, majd 1989-ben ismét, így pacemakerrel élt egészen haláláig, 1997. szeptember 5-ig, aminek következtében 3 napos nemzeti gyászt rendeltek el egész Indiában. Teréz anya boldoggá avatása meglepően gyorsan megtörtént, így 2003-ban egy csoda után történt meg, miután egy nő úgy gyógyult fel a rákból, hogy ahhoz csak egy Teréz anyát ábrázoló medaliont, illetve a belőle áradó fényenergiát használta fel.