A vízfogyasztás fontosságára a múltban számtalan tanulmány felhívta már a figyelmet, méghozzá nem véletlenül, hiszen a túl kevés víz egészségünk rovására is mehet. Azonban nem csak a gyors anyagcsere, vagy a kielégítő vérkeringés miatt fontos vizet inni, hanem a benne található ásványi anyagok miatt is, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem csak az ásványvizekben találhatók meg - noha ezekben nagyobb mértékben -, hanem a csapvízben is. Hogy melyek ezek, és miért van szükségünk rájuk? Lássuk!

Bármilyen vizet is veszünk magunkhoz, biztosan találunk majd benne kalciumot, ami elengedhetetlen a fogak és a csontok épségének és egészségének megőrzéséhez. Ezen felül találunk még a vízben kloridot is, ami többnyire nátriummal vagy káliummal együtt, tehát nátrium-kloridként, illetve kálium-kloridként fordul elő a vízben. Ez az alkotóelem segíti hozzá a gyomorban a hidrogénnel együtt a gyomorsav kialakulását, ezért van az, hogy a túl sok gyomorsavtól szenvedőknek kevés kloridot szabad csak magukhoz venni.
A vizekben találhatunk ezen felül nátriumot, ami a kálium és a klór mellett a szervezet folyadékháztartását képes szabályozni, de az izmok működése mellett a vérnyomást is befolyásolja. Az ivóvíz nagyon fontos összetevője ezen felül még a magnézium is, aminek jelentős szerepe van a szénhidrát, illetve a fehérje anyagcseréjében, ezáltal a különféle izmok - különös tekintettel a szívizom - egészséges működésében is. Akárcsak a kalcium, a magnézium is elengedhetetlen a csontok egészségéhez, amennyiben pedig fellép ennek hiánya, az ingerlékenységhez, koncentrációs problémákhoz, álmatlansághoz, idegi kimerültséghez is vezethet.

Bármilyen vizet is fogyasztunk, biztosak lehetünk benne, hogy szervezetünkbe viszünk általa némi foszfort, ami a csontok és a fogak egyik alapvető fontosságú építőeleme a kalcium mellett. Nagy szerepe van ezen felül a fehérje, a zsír és a szénhidrátok anyagcseréjében is. Általában nagy mennyiségben található meg mindenféle vízben a vas is, ami elsődlegesen az oxigén, illetve a szén-dioxid szervezetben történő szállítását látja el, hiánya pedig általában vérszegénységhez vezet. Talán megdöbbentő lehet, de fluor is előfordul az ivóvízben, ami a csontozat egyik építőelemeként táplálja szervezetünket, hiánya pedig fogszuvasodást okoz.
A jód is fontos összetevője a víznek, szerepe pedig a pajzsmirigyhormonok termelésének szempontjából kiemelkedően fontos. Újabb megdöbbentő tény: kis mennyiségben minden vízszármazék tartalmaz lítiumot, ami hangulatfokozó hatással rendelkezik, ha pedig hiányt szenved belőle a szervezet, akkor könnyen kialakulhat általa akár szívbetegség is. Minden vízfajtában találunk továbbá mangánt is, ami nagy szerepet játszik a fehérje, a szénhidrát és a zsír anyagcseréjében, akárcsak a kötőszövetek felépítésében.