Hozzávalók:
300 g liszt
200 g vaj
2 db tojás
fél kávéskanál só
2 evőkanál víz
2 evőkanál petrezselyem
250 g pirított sonka
1 közepes db pirított póréhagyma
150 g sajt
fél cukkini
4 db koktélparadicsom
2 dl tejszín
3 db tojás
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál petrezselyem
1 evőkanál snidling
só, bors ízlés szerint
1 evőkanál fűszerpaprika
Elkészítés:
Először készítsük el a tésztát. Ehhez a lisztet tegyük egy tálba, adjuk hozzá a hideg vajat és morzsoljuk össze. Ezután mehet bele a két tojás, a só, a víz és a petrezselyem. Alaposan összedolgozzuk és egy kis időre tegyük be a tésztát a hűtőbe. Közben a sonkát vágjuk kockákra és kevés olajon pirítsuk meg. Majd ezután a póráhagymát és a cukkinit is vágjuk össze, pirítsuk meg.
A tésztát fél óra után nyújtsuk ki és egy pite formába helyezzük bele. Szurkáljuk meg alaposan és előmelegített sütőben 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük. A tojásokat verjük fel, keverjük hozzá a tejszínt, a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A megsült pitére szórjuk a sonkát, a hagymát, a félbe vágott paradicsomot és öntsük rá a tojásos keveréket. A sajtot szórjuk rá és további 40 percre ismét a sütőbe tesszük.