19 °C
kevés felhő
2025. április 23., szerda
Béla

Súlyos következményei lehetnek a gyorsételeknek

2014. november 08.
2.3971
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
Egy kutatás felfedte, hogy az egészségtelen életmódon kívül számos veszélyt rejtegetnek a gyorséttermi ételek.


Egy friss tanulmány azt állítja, hogy az elkövetkezendő 15 évben a bélrákos emberek száma meghaladja majd a 90%-ot. A kutatás legfőképpen a fiatalokat félti ettől, hiszen nagyon sokan már most elhízottak, ami annak köszönhető, hogy sok gyorséttermi ételt fogyasztanak - figyelmeztetnek a szakemberek.

Ez a probléma a tanulmány szerint legfőképpen a 20-49 év közötti fiatalokat veszélyezteti, hiszen a rohanó világban nincs más a közelben, csak a gyorsétterem, ahol megebédelhetnek. Ráadásul ezek még olcsó éttermeknek is számítanak. Egyébként 1975 és 2010 között az idősek körében csökkent az az arány, ami a fiataloknál egyre csak nő. Ezért azt tanácsolják a tudósok, hogy amikor csak lehet, kerüljük el a gyorséttermeket.
7 hozzászólás

timcsi66

11 éve, 4 hónapja és 2 napja

Sosem eszem ilyet.

válasz erre

fantis6

11 éve, 4 hónapja és 4 napja

eddig is tudtuk, de igazat megmondva a helyzet csak romlani fog

válasz erre

eperjam

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Én sajnos sokszor eszem gyorsétteremben, már ha a gyros annak számít. Ha csak az ilyen tipikus éttermek mint a M*D*n*l*s meg ilyenek akkor oda én egyáltalán nem járok. Nem tudom mi számít gyorsétteremnek...

válasz erre

Pocok

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Valamiben meg kell halni egyszer...

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Én havonta 1x ha betérek ilyen helyre .

válasz erre

Linda

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Durva számok, de ezt már tudjuk egy ideje. Néha nehéz neki ellenállni.

válasz erre

csillucs

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Eddig is tudtuk, hogy nem egészségesek.

válasz erre