13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Sült tőkehal paradicsomos citromos vajszószban

2023. május 20.
74.1471
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyszerű és ízletes halétel, melyet nem nehéz elkészíteni és akár diéta alatt is lehet fogyasztani, ugyanis ehhez nem szükséges külön köretet főzni, csak akkor ha szeretnénk. Válasszunk minőségi tőkehalat, ami szépen megtartja formáját.


Hozzávalók:
500 g tőkehal
500 g koktélparadicsom
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál vaj
1,25 dl csirkehúsleves
2 evőkanál citromlé
só és bors ízlés szerint
1 evőkanál petrezselyem
1 evőkanál bazsalikom

Elkészítés:
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat és két evőkanál vajat, majd tegyük rá a halszeleteket és szórjuk meg sóval és borssal. Süssük a halszeleteket oldalanként 2-3 percig, ezután vegyük ki őket a serpenyőből és tegyük félre. Közben a paradicsomot vágjuk félbe. Dobjuk őket a serpenyőbe és mehet hozzá a zúzott fokhagyma. Kicsi pirítás után felöntjük a csirkehúslével, felforraljuk és 3 percig főzzük.

Ezt követően dobunk bele még egy evőkanál vajat és a citromlevet, majd megszórjuk sóval és borssal. Belehelyezzük a tőkehalakat és megszórjuk még petrezselyemmel és bazsalikommal. Még melegen tálaljuk.
nincs még hozzászólás