18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Serpenyőben sült spárgás újkrupmli

2020. május 08.
21.2591
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mivel a spárgának és az újkrumplinak is itt a szezonja, így a kettőből készíthetünk egy isteni finom serpenyős, ropogós ételt, amit főételként és köretként is tálalhatunk. Grill húsokhoz nagyon jól illik.


Hozzávalók:
700 g újkrumpli
1 csokor spárga
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál reszelt citromhéj
1 ág rozmaring
0.5 csokor petrezselyem
só, bors
olaj

Elkészítés:
A krumplit alaposan mossuk meg, a héját nem muszáj levágni. A spárgát szintén pucoljuk meg és a fás részt is vágjuk le. Egy serpenyőbe tegyünk olajat, majd dobjuk rá a félbe vagy negyedekre vágott krumplit. Kezdjük el sütni, pirítani a krumplit, folyamatosan forgassuk. 10 perc után adjuk hozzá a zúzott fokhagymát és az apróra vágott hagymát. Sózzuk, borsozzuk és mehet bele a rozmaring.

Pár perc után a kissé összevágott spárga is mehet bele és addig pároljuk, amíg minden megpuhul. Érdemes pici vizet locsolni a krumpli alá, hogy könnyebben tudjon párolódni. Ha kész, akkor megszórjuk petrezselyemmel és citromhéjjal.
nincs még hozzászólás