A legtöbb fogyókúrás lehetőséggel ellentétben a diétának nem csak a súlyvesztés az alapja, hanem az úgynevezett jojó-effektus kijátszása is, tehát, hogy a kilók ne kerüljenek vissza olyan gyorsan, mint ahogyan eltűntek. Szinte az összes orvosi diéta megfelel ennek a kritériumnak, de a Sacred Heart módszer még az egészség megőrzésére is alkalmas.
A módszert eredetileg olyan betegeknek fejlesztették ki, akik keringési rendellenességtől szenvedtek, az alapja pedig tulajdonképpen egy speciális zöldségleves, amelyből naponta többször kell fogyasztani, így alapjaiban hasonlatos a káposztaleves-kúrához is.
A Sacred Heart diéta legnagyobb pozitívuma, hogy nincs súlyos minőségi megkötés, így annyit ehetünk az egész módszer alapját képező levesből, amennyi csak jól esik, mellette pedig fogyaszthatunk gyümölcsöket és fehér húsokat is. A diétás leves elkészítéséhez paradicsomra, zöldpaprikára, levestésztára, húsleves-alapra, zöldbabra, vöröshagymára, zellerre és sárgarépára lesz szükségünk.
Elkészítése szinte teljes egészében megegyezik a hagyományos zöldséglevesével, így első ízben apró darabokra vágjuk - fontosak a nagyon apró falatok - a zöldségeket, majd tízpercnyi forralás után hozzáadjuk a maradék összetevőket és addig főzzük az egészet, ameddig a zöldségek meg nem puhulnak.