12 °C
enyhe eső
2024. október 04., péntek
Ferenc

Póréhagymakrémleves

2014. november 23.
2.1651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy egyszerű krémleves, melyet gyorsan elkészíthetünk. Nem tartalmaz sok kalóriát, így akár fogyókúra alatt is fogyaszthatjuk. A póréhagyma rengeteg immunerősítő vitamint tartalmaz, éppen ezért érdemes téli időszakban fogyasztani.


Hozzávalók:
0,5 dl olaj
250 g póréhagyma
150 g burgonya
1,5 l zöldség alaplé
2 dl főzőtejszín
só, bors

Elkészítés:
A burgonyát vágjuk kockákra, míg a póréhagymát karikákra. Ezt követően az olajat forrósítsuk fel és tegyük bele a két zöldséget. Körülbelül 5 percig pirítjuk a zöldségeket, míg a hagyma megpuhul.

Adjuk az alaplét a zöldséghez és sűrű kevergetés mellett, 20-25 percig főzzük, míg a burgonya is megpuhul. Sóval, borssal ízesítsünk közben. Ha megpuhult a burgonya, akkor levesszük és botmixerrel összeturmixoljuk az egészet. Majd visszatesszük a tűzre, hozzákeverjük a tejszínt és néhány perc alatt összefőzzük az egészet.

Pirított kenyérkockákkal és friss póréhagymával díszítjük tálaláskor a levesünket.
8 hozzászólás

Regina

10 éve, 7 hónapja és 27 napja

Nagyon szeretem mosolygó smiley

válasz erre

Bakos Attila

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

Ez jó.

válasz erre

timcsi66

10 éve, 8 hónapja és 14 napja

Hmmm, jó mosolygó smiley

válasz erre

szilviaszunyognef

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

fincsi és piritott zsemlekockával készitettem el

válasz erre

Lolaa

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

Nyami! mosolygó smiley Jó recept.

válasz erre

szilvi48

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

Kipróbálom mosolygó smiley

válasz erre

Linda

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

Szeretem a póréhagymát. Egy kis baconnel még jobb.

válasz erre

csillucs

10 éve, 8 hónapja és 18 napja

Na ez a recept pont jó lesz fogyómhoz. mosolygó smiley

válasz erre