-1 °C
tiszta égbolt
2025. február 17., hétfő
Donát

Ne legyünk felelőtlenek: örök sérülés marad egy gyerekben a válás

2015. augusztus 19.
2.5201
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az utóbbi hetekben és hónapokban félelmetesen sok sztárpár gondolta úgy, hogy bár korábban összekötötték életüket, mégis külön szeretnék majd folytatni a jövőben. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen dolgot nem hangoztatott a sajtó legtöbb képviselője, miszerint mi lesz szerencsétlen gyerekekkel, akikben egy válás életük végéig begyógyíthatatlan sebet eredményez, hiszen amit korábban családnak, egységnek és biztonságnak hittek, az hirtelen semmivé lesz, trauma és tragédia éri őket.




Pszichológusok szerint egy gyerek ugyanis minden esetben traumaként éli meg szülei válását, és csak hazánkban már most minden harmadik gyermek megtapasztalja ezt. Egy évben több tízezer család hullik darabjaira, és a Tárki tavalyi adatai szerint ezek a válások jellemzően a gyermekek óvodáskorában következnek be, vagyis éppen abban a korszakban, amikor a lurkók lelkileg a leginkább sebezhetőek. Belegondoltunk azonban abba, hogy mit jelent mindez? A gyerekek körül nem csak széthullik mindössze néhány nap alatt mindaz, amit addig biztonságosnak gondoltak, hanem ezen felül végig kell asszisztálniuk az általuk szeretett édesanya és édesapa közötti viszony megromlását, az érzelmek elhidegülését, az érzelmi válságot, a veszekedéseket és egyéb problémákat. Még rosszabb a helyzet, ha a pici ilyenkor konkrét bántalmazást is lát, esetleg ő is részévé válik. Ezt még egy egészséges jellem sem tudja kiheverni soha életében!

Nyilvánvalóan felmerül a jogos kérdés: mit lehet tenni akkor, ha egy házaspár elhidegült egymástól? Összességében akkor már semmit, a cél a jó párválasztás, illetve az, hogy csak akkor házasodjunk és csak akkor vállaljunk gyermeket, ha már egészen biztosak vagyunk abban, hogy nem csak anyagilag tudunk számára megfelelő biztonságot nyújtani, hanem ezen felül érzelmileg is képesek vagyunk családi hátteret garantálni számára. Hogy jó megoldás, ha a két szülő ilyenkor csak a gyerek miatt együtt marad? Amennyiben a kapcsolat még menthető, ezen felül nincs mindennapos veszekedés, és családként megértik egymást, képesek a gyermek harmonikus nevelésére, akkor határozottan, hiszen ezt meg lehet oldani úgy, hogy a gyermek ne érzékeljen semmit a változásból, legfeljebb azt, hogy anya és apa külön szobában alszanak.


Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor a válás inkább jót tesz a gyereknek is. Az alkoholista édesapáktól vagy édesanyáktól ugyanis mielőbb el kell menekíteni őket, hiszen egy szétszakadó családnál csak egyetlen rosszabb dolog van a gyermekek szemszögéből: ha pusztulást, káoszt és erőszakot látnak maguk körül, esetleg maguk is áldozatul esnek az erőszaknak. Ilyen esetben az egyik szülőnek azonnal lépnie kell, és kimenekülnie a kapcsolatból, hiszen a két rossz közül ez lesz a kevésbé rosszabb út. Itt azonban érdemes visszautalni a fentiekben írott gondolatokhoz: ha párunk már fiatalkorában és kapcsolatunk elején nagyon sok alkoholt iszik vagy hajlamos az erőszakra, akkor ne várjunk tőle semmiféle csodát, lépjünk még a házasság és a gyerek előtt, és szabaduljunk meg tőle. Hiszen nincsen olyan szerelem, aminek elveszítését ne lehetne feldolgozni, ellenben van olyan válás, ami örök sérülésként kíséri el gyermekeinket az úton.

Jegyezzük meg: ha gyermeket vállalunk, kimondatlanul is megígérjük már a fogantatáskor annak a csöppségnek, hogy őt párunkkal együtt fogjuk felnevelni. Vannak édesapák és édesanyák. akik csak emiatt a fogadalom miatt az egész életüket alárendelik egy alkoholista vagy erőszakos félnek, esetleg egy rossz kapcsolatnak csak azért, hogy a lurkónak legyen apja vagy anyja. A gyerekek lelki világának tekintetében ez egy hősies és szerencsés dolog - egy bizonyos határvonalig természetesen -, de a legjobb, ha csak akkor vállalunk gyereket, ha nem csak magunkban, hanem párunkban is biztosak vagyunk ezen a téren.
3 hozzászólás

Sandy

10 éve, 3 hónapja és 26 napja

Minden ilyesmit a gyerekek sínylenek meg. szomorú smiley Nagyon felelőtlen dolog sokaknál a házasság...

válasz erre

Kicsi

10 éve, 3 hónapja és 26 napja

zitucska írta:
Nagy felelősség egy válás az egyszer biztos.
Nem.. a gyerek vállalás az a felelősség! De manapság felelősségről nem beszélhetünk..

válasz erre

zitucska

10 éve, 3 hónapja és 26 napja

Nagy felelősség egy válás az egyszer biztos.

válasz erre