Az, hogy el kell hagynunk a vacsorát ahhoz, hogy fogyjunk, illetve megőrizzük alakunkat, gyakorlatilag a legnagyobb tévhit, ami létezik. Vacsorázni kell, de igyekezzünk ezt úgy igazítani, hogy lefekvés előtt legalább 4 órával sor kerüljön rá, és úgy válogassuk össze, hogy valami egészséges, magas tápanyag-, de kevés kalóriatartalmú dolgot együnk. Sok friss zöldség vagy gyümölcs, némi tejtermék, teljes kiőrlésű gabona, a lényeg a mértékletesség és a megfelelő összetevő, hiszen úgy is jóllakhatunk, hogy közben nem tömjük meg magunkat kalóriával.
Nem kell feltétlenül lemondanod a nasiról
Éppen ellenkezőleg. A nassolás mindig valamilyen pótcselekvést takar, amit sokszor tényleg csak evéssel tudunk kiegyensúlyozni vagy helyettesíteni. A lényeg, hogy találjunk egészséges nassolni valókat, ezáltal felejtsük el a csokit vagy a chipset, helyettük szárított gyümölcsökkel, kalóriaszegény joghurtokkal, müzlivel és egyebekkel próbáljuk meg csillapítani a nasi iránti vágyat. Merthogy nassolni tényleg jó dolog, nem kell mindenáron lemondanunk róla, ha nehezünkre esik, de a megfelelő alternatívát akkor is meg kell találnunk.
Mint az imént említettük, a nassolás egyfajta pótcselekvés. Fontos tehát, hogy valami más, valami megfelelő pótcselekvést találjunk helyette, hiszen rengeteg más alternatíva van, amivel ilyesmit ki tudunk váltani. Sokak számára ezt jelenti a mozgás, más előkap egy szuper kis mobiljátékot, de a könyvolvasás és a sorozatnézés sem feltétlenül egy rossz alternatíva. A lényeg, hogy találjunk valami olyan dolgot, amivel a nassolás iránti vágyunkat le tudjuk győzni! Te ismered magadat, neked kell tudnod, hogy mi az a dolog, amivel le tudod kötni magadat, ami fontosabb lehet még az evésnél is.
Ha éhes vagy, igyál vizet
Merthogy nagy valószínűséggel nem is vagy éhes. Rengetegen félreértik az éhséget és a szomjúságot, ebből fakadóan pedig jön a nasik iránti vágy, miközben a gyomrunk már nem kívánja az ételt - ezt követi a puffadás és társaik -, miközben csupán szomjasak vagyunk. A dehidratáltság nagyon sok embernél okoz mindennapos problémát, így ha este átgondoljuk az egész napunkat, majd azt találjuk, hogy alig ittunk aznap valamit, akkor álljunk neki, és legalább próbáljuk meg behozni a napot. Kezdjük egy nagy pohár vízzel, majd félóránkét ismételjük, lefekvés előtt 2 órával azonban fejezzük be. Ha ez volt a probléma, szinte biztosan elmúlt a nassolás iránti vágyunk!