Minden szülő életében elérkezik a pillanat, amikor el kell szakadnia a gyermekétől. Ez valakinek könnyebben, másoknak nehezebben megy majd, ugyanakkor egyik félnek sem lesz egyszerű, hiszen a gyermeknek és az anyának hónapokon át szinte csak a másik jelentette a világot, a biztos pontot, és ebből nagyon nehéz lesz kizökkenni. Pláne a gyereknek, aki egyelőre el sem tudja képzelni a világot az anya jelenléte nélkül, emiatt pedig sokan hajlamosak megijedni, hogy vajon mi lesz így az óvodában?
Először is tisztázzuk: ez normális!
Nem kell rögtön megijedni. Az óvodába való beszoktatás ugyanis egyetlen gyereknek sem egyszerű, az pedig teljesen normális, hogy minden apróság nagyon ragaszkodik az édesanyjához, hiszen az a kötelék, ami anya és gyereke között kialakul, az szavakkal leírhatatlan, mondhatni a legcsodálatosabb dolog ebben az életben. Teljesen normális tehát, ha kisfiúnkat vagy kislányunkat sokszor még annyi időre sem tudjuk másnál hagyni, hogy elmegyünk fürdeni. Ez normális, azonban mi is sokat tehetünk azért, hogy a helyzet változzon, sőt mi több, valahol nekünk is köszönhető a kialakult helyzet, hiszen kevésbé anyásak például azok a gyerekek, akikre többet vigyáz az apuka vagy valamelyik nagyszülő, noha ez nem jelenti azt, hogy a kötelék gyengébb lenne.
Az anya és a gyerek fizikai szétválasztását legkésőbb az óvoda megteszi, azonban nem érdemes a drasztikus utat választani ehhez, avagy ne hagyjuk az utolsó pillanatra az elválást. Ebben rengeteget segíthet például az apuka jelenléte, aki ha csak egy-egy nagyobb séta vagy játszóterezés erejéig, de magával viheti a kicsit, ami nemcsak az anyától való elszakadásban jelent biztonságot - hiszen a gyermekben tudatosul, hogy ha anya elmegy, akkor később vissza is jön -, hanem egy kis szusszanást is jelent mindkét fél számára, még ha ezt inkább az anyuka igényli jobban.
Bandázzunk sokat másokkal!
Bár sokan megpróbálják, a gyerekeket nem lehet kalitkában és elzárva tartani, hiszen igénylik más gyermekek társaságát, a más környezet, a más szokások megismerését. Mindez nemcsak a kicsik személyiségének fejlődésében játszik nagyon fontos szerepet, hanem abban is, hogy egyszerűbben elszakadjanak az édesanyjuktól. Az ilyen önfeledt játékokban és a nagyobb közösségekben a picik asszimilálódnak, a sodrás magukkal rántja őket, és akár órákig is képesek eljátszani a többiekkel úgy, hogy közben észre sem veszik, ha az anyjuk nincs a közvetlen közelükben. Mindez nemcsak a későbbi óvodai beszoktatást, hanem az elszakadást is jelentősen megsegítheti, noha soha ne erőltessük neki, hiszen minden gyereknek kell több-kevesebb idő a feloldódásra, ha társaságba kerül.
Ha az óvoda előtt közvetlenül még mindig nagyon anyás a gyerekünk, akkor nagyon oda kell figyelnünk a beszoktatásra, tehát ne hagyjuk ott drasztikusan a picit, ha van időnk - akár apai vagy nagyszülői segítséggel - először csak egy-két órára, aztán csak délig hagyjuk ott a gyereket, majd egy-két hét után eljutunk oda, hogy délután is otthagyhatjuk. Sírás, de legalább pityergés nélkül ez nem fog menni, de mindig ügyeljünk rá, hogy a gyerekben ne okozzunk törést, hogy mindig tudja, hogy mikor megyünk érte, hogy visszamegyünk érte, hogy nem hagyjuk ott, és ha ez rögzül benne, az óvoda nem jelent már többé problémát.
