15 °C
borús égbolt
2025. május 09., péntek
Gergely

Mosollyal a stresszes életmód ellen

2013. december 15.
3.2391
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy friss amerikai tanulmány bebizonyította, hogy a mosolygás nem csak mentálisan, hanem fizikailag is segít abban, hogy az emberek legyűrjék a stresszes helyzeteket. A Kansasi Egyetem kutatói közel 170 önkéntest vontak be a kísérletekbe, akik előre meghatározott követelményrendszer szerint a páciensek arckifejezéseinek hatását vizsgálták a fizikai állapotra vetítve, miközben stresszel járó feladatok megoldására kérték őket.


Azt már a korábbi kutatások bebizonyították, hogy a stresszes hatás közben vagy után segíthet a pozitív érzelem kinyilvánítása. A mostani kísérlet azonban elsőként keresett összefüggést a mosolygás és a stresszen való túljutás között. A tesztek alatt a pácienseknek olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek stresszel jártak együtt.

A kutatók mindeközben mérték a szívritmust és a stressz szintjét is, amit utána a páciensek egy mosolygással koronáztak meg. A mérések során kiderült, hogy a mosolygás azonnal befolyásolta a fizikai állapotot, megnyugtatja a szívritmust és oldja a stresszhelyzetet, még abban az esetben is, ha az nem jókedvünkből fakad, csupán az izmok húzódnak össze hasonló formában.

Mint kiderült, az adott stresszes helyzeten azok jutottak túl a leggyorsabban, akiknek őszinte volt a mosolyuk - ezt hívják az úgynevezett Duschenne-mosolynak vagy teli szájjal mosolygásnak -, de még a normál mosolyt magukra erőltetőknek is hamarabb sikerült feldolgozniuk az adott helyzetet, mintha nem változott volna arcmimikájuk. Amennyiben tehát szeretnénk elkerülni a stresszes életet, nincs más dolgunk, mint mosolyogni, mosolyogni és mosolyogni a nap minden percében.
4 hozzászólás

Gizus

12 éve, 4 hónapja és 18 napja

ezért jó ha van valakinek gyereke, mert engem nap mint nap mosolyra csal mosolygó smiley

válasz erre

Móni

12 éve, 4 hónapja és 18 napja

Én rengeteget nevetek nap mint nap a hülye kollégákon!röhögő smiley Nem is vagyok stresszes az igaz!mosolygó smiley

válasz erre

Sandy

12 éve, 4 hónapja és 18 napja

Natasha írta:
A nevetés még fogyaszt is, és gyógyít! Nagyon sokmindenre jó a mosolygás és a nevetés is mosolygó smiley
Azt nem is tudtam!meglepett smiley

válasz erre

Natasha

12 éve, 4 hónapja és 18 napja

A nevetés még fogyaszt is, és gyógyít! Nagyon sokmindenre jó a mosolygás és a nevetés is mosolygó smiley

válasz erre