Azt intimitás alatt sokan sokfélét értenek. A legtöbben elsősorban a párkapcsolatokra, a szexualitást is magába foglaló kapcsolatokra gondolnak, ha meghallják a szót, de alapvetően meghittséget, bensőségességet, érzelmi közelséget jelent a szó. Ebben az értelemben használja Cziglán Karolina is, most megjelent könyvében.
Érzelmi kötöttség, meghittség, bensőségesség. A most megjelent könyvben talán ez a legjobban kapcsolódó szóhalmaz az intimitáshoz. Miért?
Ebben az értelemben használom az intimitás szót, tudatosan figyeltem rá, hogy ne tolódjak el túlzottan a párkapcsolatok felé. Nemcsak a legközelebbi kapcsolataink érdemelnek szót, mert nemcsak ezek minősége határozza meg, hogyan érezzük magunkat. Az is fontos, mi az alapvető benső érzésünk, hogy "befogadva", odatartozónak érezzük-e magunkat úgy általában, és ezt befolyásolja az összes emberi kapcsolatunk, és ahogy lecsapódnak bennünk a minket érő impulzusok.
Azaz rajtunk, a mi értelmezésünkön is múlik, és a kapcsolati tapasztalatainkon is, hogy érezzük magunkat, mit értünk a másikból?
Beleértve a látszólag apró jelentőségű, hétköznapi történéseket is, mint hogy kedvesen szól-e hozzánk a bolti eladó, vagy egy pillanatra ránk mosolyog valaki az utcán. Tehát szerintem az intimitás több és szerteágazóbb, mint egy-egy konkrét közeli kapcsolatunk milyensége. Inkább egy érzet arról, tudok-e kapcsolódni, nyitott vagyok-e másokra és ők rám, értenek-e engem és én másokat, öröm-e kapcsolódni.
Erre inkább benyomások és érzetek alapján tudok válaszolni, egzakt tényekkel azért sem, hiszen az sem teljesen fix, ki mit ért a fogalom alatt. Azonban azt mindannyian érezzük, hogy különféle országokban járva más és más a megélésünk arról, mennyire nyitottak az emberek. Az is gyakori élmény, hogy a felszíni nyitottság nem mindig van összhangban azzal, hogy az adott kapcsolódásnak milyen a mélysége.
A választ komplikálja, hogy egyénileg is más és más, hogy mit élünk meg intim élményként. Van, akinek a közös nevetés, van, akinek a problémákról való beszélgetés adja az intimitás érzetét, megint más attól él meg közeliként egy kapcsolatot, hogy igazán számíthat a másikra. Így valójában sok-sok tényező összecsengése adja, úgy érzem-e egy másik országban, kultúrában járva, hogy itt könnyebb vagy nehezebb bensőségesen kapcsolódni.
Mennyire szubjektív, kivel éljük meg könnyedén a kapcsolódást?
Egy személyes példát hadd mondjak erre. Még serdülőkoromban vettem részt egy osztálykiránduláson Svájcban. Nem éreztem otthonosnak az ottani, számomra távolságtartó kommunikációt, feszengtem a svájciak társaságában. Akkor oldódtam fel, mikor egyszer csak egy pincérrel megtaláltam a hangot, váltottunk pár kedélyes mondatot. Épp megállapítottam volna, lám, a svájciak is melegszívűek, mikor kiderült, a pincér valójában olasz. A végső csavar az volt a történetben, hogy miután távozott az asztaltól, néhányan hangot adtak neki, kicsit túl közvetlennek találták őt. Ez jól mutatja, mennyire szubjektív, mit élünk meg bensőségesnek, mit túl ridegnek, mit zavaróan tolakodónak.
Befolyásolta a Covid az intimitásunkat?
Az utóbbi években a Covid biztosan befolyásolta egyes helyzetek, gesztusok jelentését és jelentőségét. Miután volt egy időszak, mikor ügyeltünk a testi kontaktus minimalizálására, úgy látom, egyszerre jelenik meg, hogy bizonyos testi távolságtartás, például a kézfogás elmaradása elfogadottabbá vált, ugyanakkor azt is megfogalmazzák sokan, hogy éppen a Covid tapasztalatok miatt érzik át, mennyire sokat ad akár egy kis testi érintés is.
Igazából ez egy kitalált szó, tehát nem pszichológiai fogalom, hanem arra az élményre használom a könyvben, mikor akár egy-egy pillanatra annak ellenére érezzük intimnek a másikhoz való kapcsolódásunkat, hogy nem is igazán ismerjük egymást, talán csak egy összekacsintás, összemosolygás vagy együttérző sóhaj erejéig találkozunk. Talán pont azért, mert ezek az élmények nem egy hosszú történettel rendelkező kapcsolatnak a részei, valahogy ezekről mintha alig-alig esne szó. Holott azt látom, igenis van jelentősége, hogy általában, tehát a szoros kapcsolatainkon túl is mi a megélésünk arról, úgy általában az emberekhez, a világhoz hogyan kapcsolódunk.
Biztosan mindenki fel tud idézni olyan élményt, amikor különösen sebezhetőnek érezte magát.
Ez lehet egy orvosi beavatkozásra várakozva, de akár teljesen hétköznapi helyzetben is adódhat ilyen érzés. Ekkor megnyugtató lehet egy együttérző pillantás, egy szó vagy egy érintés. Azért fontos ez, mert ezek olyan élményt tudnak adni, hogy "ide tartozom" "be vagyok fogadva". Ebből pedig már érthető, miért érinthet meg mélyen egy idegen apró gesztusa.
Hogyan született meg a könyv? Miért épp az intimitás a témája?
Évek óta éreztem, hogy valami kezd formálódni bennem elsősorban a terápiás élményeim alapján, amit szeretnék megfogalmazni az emberi kapcsolatokhoz, és az önmagunkkal való kapcsolatokhoz kötődően. Jó darabig nem találtam rajta fogást, csak külön-külön kis szilánkok voltak, hogy "igen, ennek köze van a mondandómhoz". Végül két élmény - érdekes módon mindkettő művészeti, egy táncelőadáshoz és egy vershez kapcsolódó - segített, hogy kikristályosodjon, mi lesz a könyv magva. Lényegében az, hogy magáról a kapcsolódásról: annak vágyáról, élményéről, csodájáról és nehézségeiről szeretnék írni, nem leszűkítve a témát egy-egy kapcsolattípusra.
Borítókép: Becze Anita
