A tinédzserek általában ezt az önmegvalósítást úgy érik el, hogy elsődlegesen családjukról vesznek mintát, de másodlagos forrásként felhasználják közvetlen környezetüket is, ergo lakóhelyük, barátaik és ismerőseik ugyanolyan hatással vannak rájuk a személyiségfejlődés során, sőt mi több, példaképeik, sztárjaik is nagy hatást gyakorolnak rájuk. Sajnálatos módon az utóbbi időszakban egyre inkább hatással van a tinédzserekre a média is, amivel nem mindig jutnak pozitív példához a serdülők, így manapság mindennél fontosabb, hogy a szülők ott álljanak, és formálják - ha kell tudatosan - a gyermekeket.
Konkrétan a kamaszkorban, valamint az előtte levő néhány évben a fiatalokra a szülők gyakorolják a legjelentősebb hatást, ami igaz a viselkedésre, a dolgokhoz való hozzáállásra, a világnézetre, az értékrendre, de olyan apróságokra is, mint például a kiejtés, illetve a beszéd. A két szülőnek ugyanolyan fontos szerepe van ebben a történetben, azonban a legtöbb család úgy véli, a nevelés az édesanya dolga. Több tanulmány is bebizonyította már azonban a múltban, hogy az apuka szerepe nagyon fontos abban, hogy a gyermek - fiú és lány egyaránt - egészséges fiatal felnőtté válhasson.
A fiúkra azonban talán még ennél is nagyobb hatással van a megfelelő apamodell, hiszen ők képesek megtanítani gyermekeiknek, hogy miként kezeljék érzelmeiket. Ha egy apa rendszeresen beszélget fiával és részt vesz az életében - ergo a nevelésében -, a gyerekből kevésbé lesz agresszív és erőszakos felnőtt, könnyebben kifejezi majd érzelmeit, önbecsülése is nagyobb lesz, tanulmányok pedig bebizonyították, hogy depresszió és deviancia - bűnözés, káros szenvedélyek - is kisebb valószínűséggel fordulnak elő náluk.
Az apák szerepe tehát elvitathatatlan a nevelésben, egy egészséges család számára nélkülözhetetlen a jó apamodell - hangsúlyos, hogy csak a jó apamodell -, hiszen pozitív módon befolyásolják a tinédzsert, aki még ha nem is mondja ki, szüksége van édesapjára ahhoz, hogy egészséges, felelősségteljes felnőtté, később pedig ő maga is megfelelő apamodellé, illetve anyamodellé váljon, hiszen az egészséges nővé válásban is elvitathatatlan szerepük van az apukáknak.