21 °C
tiszta égbolt
2024. július 24., szerda
Kinga, Kincső

Már várandósan is végezhető veszélyek nélküli apasági vizsgálat!

2014. március 02.
2.5761
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Kezdjük cikkünket rendhagyó módon két egyszerű történettel, hogy mindenki megérthesse a helyzet súlyát és lényegét! Anett 11 hetes kismama, aki nagyon imádja párját, de családja nehezen tudja elfogadni a lányt, így szinte mindent megtesznek azért, hogy a baba ellenére is elszakítsák egymástól kettejüket. A harc már odáig fajult, hogy a család azzal is megvádolta Anettet: nem is fiúk gyermekét hordja a szíve alatt. A lány szeretné bizonyítani igazát, de fél attól, hogy magzatát veszélynek teszi ki az apasági vizsgálattal.




A másik történet főhőse Júlia, egy 32 éves kismama, aki első gyermekét várja férjétől, azonban kapcsolatukat egyre inkább meghatározza a féltékenység. Férje ugyanis nagyon féltékeny Júlia volt barátjára, akivel a lány rendszeresen találkozott a múltban, a terhesség előtt is, állítása szerint azonban csak baráti beszélgetésekre. A férjben egyre erősebb a kétely, hogy a gyerek nem is tőle, hanem az asszony volt barátjától van. Júlia mindenképpen szeretné bebizonyítani igazát, de erre csak egy mód van, az apasági vizsgálat, ami eddig a terhesség alatt még nem volt kivitelezhető veszélyek nélkül.

Hangsúlyos azonban, hogy mindez már csak a múlt, a modern orvostudománynak köszönhetően ugyanis egy hagyományos vérvétel segítségével úgy lehet megállapítani már a terhesség során is, hogy ki a születendő gyermek édesapja, hogy közben a magzathoz az orvosok hozzá sem nyúlnak, egészségét tehát semmilyen formában sem teszik ki veszélynek. Hogy mikortól lehet elvégeztetni ezt a fajta forradalmi apasági vizsgálatot? Magyarországon a legtöbb helyen már a magzat 9 hetes korától 99 százalékos pontossággal megállapítható, hogy ki a gyermek feltételezett vér szerinti édesapja.


A terhesség idején elvégezhető apasági vizsgálat eddig is létezett, de rendkívül nagy veszélyekkel járt, hiszen az orvosoknak a magzatvízből és a méhlepényből kellett mintát venniük, a beavatkozás azonban nem csak a gyermeket, hanem az anyát is veszélyeztethette. A forradalmian új eljárás - ami két éve már Magyarországon is elérhető - azonban egészen másként működik, hiszen nem DNS alapon, hanem az anya véréből történik, így egy hagyományos vérvétel elég ahhoz, hogy a terhesség 9. hetében már 99 százalékos pontossággal megállapítható legyen az apa személye.

Érdekesség, hogy a kismamától levett vérmintát Kaliforniába küldik elemzésre, ahol jelenleg az egyik, kifejezetten erre a vizsgálatra kifejlesztett labor működik a világon. A laborban a szakemberek az anya véréből kivonják a magzati eredetű DNS molekulákat, amelyeket így már nem nehéz összevetni az apa véréből származó DNS-ekkel. Ez a folyamat egyébiránt egy speciális, direkt erre a célra kifejlesztett chip segítségével történik, ami 317 ezer előre meghatározott DNS szakaszon veti össze a két mintát, tehát az eredmény közel 100 százalékos pontosságúnak nevezhető úgy, hogy közben sem a magzat, sem az anyuka nem került veszélybe.
3 hozzászólás

Pocok

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

Elég gáz ha nincs bizalom. Akkor ne csináljanak gyereket.

válasz erre

krisztike

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nagyon nagyon jó hír. Mennyi probléma adódott az ilyen helyzetekből eddig...mosolygó smiley

Bár engem hálistennek elkerült még ez a probléma...röhögő smiley

válasz erre

zsebibaba

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Ez azért elég jó. Sok ilyen probléma van, mint a két példa volt.

válasz erre