Hozzávalók:
365 g zabkeksz
70 g vaj
625 g krémsajt
250 g cukor
1 teáskanál vanília aroma
3 db tojás
75 g málna
1,5 csapott evőkanál cukor
Elkészítés:
A vajat olvasszuk meg, közben a zabkekszet vagy tördeljük össze morzsára, vagy tegyük egy aprítóba és úgy morzsoljuk össze. Ezután a vajat adjuk a kekszhez és alaposan keverjük össze. Egy tortaforma aljába nyomkodjuk bele egyenletesen a kekszes alapot. Előmelegített sütőben 180 fokon 10 perc alatt süssük el az alapot.
Közben a krémsajtot verjük habbá, majd adjuk hozzá a vanília aromát és a cukrot. Ezután egyenként keverjük hozzá a tojásokat is. A kekszalap közben már megsült, amit hagyjuk kihűlni. Ezután tegyük csak bele a krémet és néhányszor csapjuk oda a tortát az asztalhoz, hogy a buborákok távozzanak belőle. Ezután a málnát főzzük össze a cukorral, majd szűrjük át, hogy a magok ne kerüljenek a krémbe. Ezt követően tegyünk málnapontokat a tortára és egy fogpiszkáló segítségével húzzunk bele formákat.
Ezt követően az formát vonjuk be többször alufóliával. Egy magasfalú tepsibe öntsünk forralt vizet és helyezzük bele a formát. Előmelegített sütőben 165 fokon süssük 65 percig, 30 perc elteltével a torta tetejét fedjük be alufóliával, és így süssük tovább. Végül hagyjuk kihűlni és már ehetjük is.