13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Többszöri vetélés után ötös ikereket szült egy texasi anyuka

2014. március 25.
1.8781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az amerikai Daily News magazin munkatársai nemrégiben felemelő, mi több, csodának megfelelő hírekről tudósítottak a nagyvilág számára, amelyek középpontjában egy texasi tanárnő áll, aki hiába szerette volna férjével bővíteni a családot, a sors minden esetben közbeszólt.

A 33 éves asszony ugyan korábban életet adott már egy kisfiúnak, azonban hiába szerettek volna számára egy kistestvért, a múltban Michelle Seals több ízben is elvetélt, így már-már letettek a nagy család gondolatáról, ami mindig is a szemük előtt lobogott.

Kitartásuknak és imáiknak azonban meg lett a gyümölcse, hiszen az anyuka nemrégiben ötös ikereket szült, amivel saját bevallása szerint a sors visszaadta számukra, mindazt a sok jót, amit a vetélések során elvett tőlük az élet.

Az öt újszülött, így a négy kislány és az egy fiú a Baylor Egyetem Orvosi Központjában láttak napvilágot, mindannyian kitűnő egészségnek örvendenek, és a szülők még mindig nem akarják elhinni, hogy valóra vált a nagy családról alkotott álmuk.

Úgy látszik, hogy még mindig vannak tehát hétköznapi csodák!