9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Már a férfi arca elárulja, hogy mennyire intelligens

2014. április 04.
2.2281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy érdekes kutatást hoztak nyilvánosságra nemrégiben a prágai Károly Egyetem szakértői, akik egy kísérlet során arra szerettek volna választ találni, hogy az emberek vajon egy fényképről is meg tudják-e állapítani, hogy az adott ember milyen jellem.

A résztvevőknek 40 férfi és nő fényképét mutatták meg, amelyek alapján elsődlegesen a modellek intelligenciaszintjét kellett megtippelniük.

A kutatók az arcforma és az értelem között kerestek összefüggéseket, de egészen más irányú és egyben megdöbbentő eredmények születtek.

A kísérlet során ugyanis kiderült, hogy a női arc olyannyira rejtélyes, hogy egy kép alapján nem lehet róla nagy bizonyossággal megállapítani, hogy az adott személy intelligens-e vagy sem, ellenben a férfiakról már ránézésre kiderül, hogy okos-e az illető vagy sem.

Érdekesség, hogy a kutatók rájöttek: léteznek olyan jellegzetességek, amelyeket az emberek párhuzamba hoznak az intelligenciával, így a hosszúkás arc, az egymástól távol eső szemek, a nagyobb orr, az éles áll vagy a felfelé ívelő, mindig mosolygós száj a kutatás eredményei szerint az okosságot sugározták a megkérdezettek felé.

A szakemberek szerint a nők esetében ez azért nem működőképes, mert nagyon sokan hajlamosak a vonzerő, és nem az arcvonások figyelembevételével ítélni.