13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Kis híján belehalt a lánykérésbe egy brit menyasszony

2014. január 21.
2.2701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy hajszál híján múlt, hogy nem fulladt tragédiába egy brit fiatalember azon terve, miszerint emlékezetes formában kéri meg barátnője kezét, így az unalmas vacsorák vagy fehér lovas megoldások helyett ő a víz alatt szerette volna meglepni kedvesét.

A meglepetés azonban túl jól sikerült!

Anthony Taylor, avagy történetünk főszereplője már hónapok óta csak arra készült, hogy megkérje barátnője kezét, és bár sem ő, sem párja nem búvárkodott még korábban, mégis úgy döntött, hogy a víz alatt teszi fel jövendőbelijének a nagy kérdést.

A Mirror magazin által napvilágra hozott interjúból kiderült, hogy bár minden a terv szerint alakult, a 26 éves Stephanie Walker boldogan fotózkodott a víz alatt, majd barátja hirtelen egy kis táblával lepte meg, amelyen a következő felirat állt: "Hozzám jössz feleségül?"

Stephanie saját bevallása szerint olyannyira megdöbbent, hogy hirtelen levegő után kezdett el kapkodni, amitől búvármaszkja megtelt vízzel, így sokkot kapott, és kis híján megfulladt a 12 méteres mélységben.

Szerencsére a búvároktató azonnal a lány segítségére sietett, így végül a történet igazi happy enddel, és a felszínre érve tapsviharral, valamint csókkal zárult.